Szezonzáró nedves légzuhatag (2019.08.25.)

Augusztus utolsó napjaiban egy látványos jelenségnek lehettünk szemtanúi. A délutáni órákban magasra törő gomolyfelhők jelentek meg a Mátra északnyugati oldalán, melyek komótosan sodródtak a Cserhát vonulatai felé. A Zagyva-folyó völgye fölé érve csapadéksáv jelent meg felhők alatt, majd pár perc elteltével zivatartevékenység vette kezdetét.

A kialakult cella panoráma fotója

A cella egyre intenzívebb csapadékhullást produkált, miközben a távoli szántóföldek felett sárga színű porfelhő jelezte az egyre erőteljesebben süllyedő hideg légtömegek munkáját.

Ezt követően két hullámban alakult ki microburst jelenség. Az első légzuhatag kevesebb csapapadék kíséretében jelentkezett, ekkor még a fenti képen látott zivatar hátoldalán fejlődő congestus nem engedte útjára felhalmozott csapadékát. A tájra zoomolva jól kivehető volt az oldal irányba (a kép bal oldala felé) száguldó esősávok látványos tánca.

Csapadékot oldal irányba szállító légzuhatag

A második hullám már látványosabb pillanatot eredményezett, mivel a mini multicellás rendszer hátoldalán kialakuló zivatar is záporozni kezdett. Látványos felhőszakadás vette kezdetét miközben újabb légzuhatag zúdult a tájra.

Csapadék kebelezi be a Cserhát vonulatait

Az erejét vesztette rendszer északnyugat felé folytatta útját miközben a szlovák határ közelében is hasonló, viharos szeleket produkáló cellák születtek . Sámsonháza és Kisbárkány térségében többfelé találkoztunk letört gallyakkal, kidőlt fatörzsekkel, és a felhőszakadásból összegyűlt nagy mennyiségű csapadékvízzel.

A jelenségről time-lapse felvétel is készült amely a 2019-es összefoglaló videóba lesz majd látható.

Egy hajnali villámshow kábulatában (2019.08.23.)

Egyik „kedvenc nyári élményeim” közé tartozik az a hajnal, amikor egy közeli lecsapó villámot kísérő mennydörgés vibráló moraja felébresztett álmomból. Kipattantam az ágyból majd próbáltam eldönteni, hogy álmodom-e vagy ez a valóság? Ezen pillanat „legszebb” része ahogyan kómás állapotban, sötétben, egy szál gatyában kirontok a házunk valamelyik fedezéket nyújtó szegletébe, majd pár perc elteltével jön a felismerés… talán az ellentétes oldalon kellene a villámokat keresni, rossz helyen vagyok…

Átvánszorgok, miközben az érkező cella hideg kifutószelének hűtőhatása már érződik a takaró által felmelegített bőröm minden négyzetcentiméterén. Pár hideg esőcsepp is társul a keverékhez ami még inkább rádöbbent arra, hogy érdemes lett volna ruhát is húzni a hirtelen jött villámfotózáshoz. A következő pillanatban egy vakító villanással felruházott cikcakk és az azt kísérő dübörgő robbanás feledteti velem a kellemetlen mellékhatásokat, élvezni kezdem a látványt. Alig telik el egy perc és a nyugat felől érkező természet szülte ébresztőóra a fejem fölé kúszik, szakadni kezd az eső. A szél is egyre erősebben fúj, csupasz lábamon patakokban folyik a víz, papucsom cuppogó hangokat hallat. Gyors léptekkel a ház másik oldalára csoszogok, és a tető által védett aprócska területen felállítom a háromlábút. Nem kell sokat várnom, egy csodaszép lecsapó villám mutatja meg magát a keleti oldalon.

Az első fotó

Kisülés kisülést követ és nappali világosság kíséri a látványos égi játékot.

Több csodaszép lecsapó is kíséri a zivatart

A szél szép lassan elcsendesedik, az eső is eláll, a parádé azonban tovább folytatódik. A lábam teljesen áthűlt, kicsit remegek, is de nem igazán érdekel. A természet páratlan csodája teljesen megbabonáz, kizárom a negatív hatásokat, extázisba esek.

Lassan pirkadni kezd, fázom, de a villámok tovább cikáznak. A színek megváltoznak, a villámok új köntösbe bújnak. Már csak ritkán látni kisülést, egyre inkább vágyom a szoba melegére.

Nem bírom tovább…álmos vagyok, nyűgös vagyok, szomjas vagyok, fázom, le akarok feküdni. A lecsapó villámokat már nem nagyon látni, ezért eldöntöm, hogy megvárom az utolsót. Egyre világosodik, és az utolsó kisülés árnyékában elbúcsúzunk egymástól.

Az utolsó villám

Az állványt gyors mozdulatokkal összezárom, kihűlt csupasz testemet a bejárati ajtó felé vonszolom. Az ajtón belépve megcsap a szoba melege, nagyon jó esik. Végre lefekszem, de aludni már nem igazán tudok. A szemem becsukva még mindig a villámfényeket látom és a takaró melege kíséretében jól eső érzéssel gondolok vissza a mögöttem álló fél órára…

Következő bejegyzésünkben egy reggeli órákban kipattanó cella kontrasztos felhőzetét láthatjátok.

HEVES ZIVATAROK AZ ÉSZAKI-KÖZÉPHEGYSÉG TÉRSÉGÉBEN (2019.08.13.)

Egy markáns hidegfront érkezett hozzánk ezen a napon, melyet heves zivatarok kialakulása előzött meg. Az Északi-középhegység térségében szupercellák is létrejöttek, melyeket nagyméretű jég és viharos erejű kifutószelek kísértek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén hullott nagyméretű jég, melyek tetőket rongáltak meg a térség több településén is. (Forrás: idokep.hu)

Mi a kora délutáni órákban Nógrád megye északi területén kísértük figyelemmel a gyorsan robogó zivatarokat. Az első cellát fél kettő magasságában láthattuk, amely az erős szélnyírás hatására érdekes felhőzetet alakított ki. A csapadéksávot erős villámtevékenység világította meg, melyek többsége lecsapó villám volt.

Gyorsan robogó zivatarcella, erős villámtevékenység kíséretében

Egy délnyugat- északkelet tengely mentén (viszonylag keskeny sávban) folyamatos keletkezés volt megfigyelhető. Ebben az összeáramlási zónában félelmetes felhőalapok alakultak ki, és a határ közelébe érve fejlődtek zivatarrá.

Fenyegető mintázatú felhőalapok

Az egyik ilyen zivatarcella hátoldali feláramlásában egy érdekes felhőkígyó rajzolódott ki. A mohó mezociklon által bekebelezett meleg levegő egy görgőfelhőre emlékeztető felhőzetet kreált. Kicsit olyan volt mintha a függőleges irányú feláramlás vízszintes irányba eldőlt volna, de nem igazán tudtunk magyarázatot adni a jelenségre.

Felhőkígyó a hátoldali feláramlásban
Egy közelebbi felvétel

Ludányhalászi térségébe autóztunk, ahol egy újabb cella nyűgözött le hullámzó felhőzetével.

Egy lecsapóvillámot produkáló újabb páciens Ludányhalászi térségéből

Az este további részében is folytatódott a zivatartevékenység, látványos lecsapó villámok díszítették a Cserhát felett átrobogó cellákat.

Lecsapó testvérek
Több kisülés egy időben
Lecsapó villámok keresztezik egymást

Következő bejegyzésünkben egy hajnalban érkező cella lecsapó villámait láthatjátok.

Zivatart kísérő görgőfelhő (2019.08.03)

A Kárpát-medence fölött elhelyezkedő magassági hidegteknőnek köszönhetően záporok-zivatarok pattantak ki a középső országrészben. A hevesebb cellák viharos szél, illetve jég kíséretében robogtak déli irányba. Mi az északi határnál, a Karancs hegyvonulatai felett áthaladó zivatart kísértük figyelemmel a Pécskő 552 méter magas természet adta kilátójáról. Szeretünk itt lenni, hiszen csodaszép panoráma nyílik a térségben található természeti értékekre, látványosságokra. Erről a pazar kilátással bíró vulkáni kúpról sok-sok kavargó gomolyfelhőt figyelhettünk meg, hogyan fejlődnek rövid idő alatt alattomosan mormogó zivatarrá. Villámfények, heves kifutószelek és rengeteg felejthetetlen élmény köt minket ehhez a helyhez, ezért minden alkalommal nagy izgalommal vesszük birtokba a már 5 millió éve nyugovóra tért tűzhányó jól megkopott csúcsát.

Bár az északi határ közelében nem igazán számítottunk hevesebb eseményekre, egy magassági teknő által alakított időjárási helyzetben minden érdekességre fel kell készülni. Sejtésünk beigazolódott, hiszen a délutáni órákban egy görgőfelhőt kiépítő zivatar érkezett hozzánk. Már a távolban felbukkanó cella érkező felhőzet és sötét csapadéksávja is fantasztikus látványt nyújtott.

Érkezik a folyamatosan változó, multicellás zivatar

A cella egyre erősödni látszott és a hegyvonulatok között megpillantottuk a folyamatosan változó görgőfelhő egyre fehéredő felhőzetét.

Kiépülő görgőfelhő

Egyre közelebb érkezett a hozzánk majd nagy sebességgel a hegyeknek ütközött.

Elérte a hegyvonulatokat

A hegynek ütközve emelkedni kezdett, lassan bekebelezte a magasabb csúcsokat.

Bekebelezi a környezős hegyeket

Eközben látványos gomolyfelhő alapok alakultak a rendszer déli oldalán.

Újabb cellák alakulnak

Az egyre inkább lemenő nap fényei megvilágították az egyik zápor csapadéksávjának alsó részét, amely érdekes X alakú mintázatot kölcsönzött a pillanatnak.

Videó anyag is készült a görgőfelhőről, de ezeket majd az év végi összefoglaló videóban mutatjuk meg nektek.

Ismét egy újabb élmény, köszönjük neked Pécskő!