Egy éjszakai, gyenge zivatar kisülései

Tegnap délután gyenge villámtevékenységet produkáló zivatarok vánszorogtak a középső országrészben. Ezek a zivatarok szinte saját magukat tartották életben, multicellás rendszerekké fejlődtek . A radaron jól kivehető volt, hogy az elhaló félben lévő csapadékfolt valamelyik oldalán, teljesen véletlenszerűen lett aktív egy újabb Cb, itt jelentkeztek a friss kisülések is. Ezen villámlások száma a nap előrehaladtával egyre csökkent, az esti órákban már csak 4-10 kisülést produkált egy-egy aktív cella.

Az éjszakai órákban egy gyenge zivatar pattant ki Aszód térségében. Szép lassan araszolt északkeleti irányba néhány villámot produkálva. Mire közelünkbe vánszorgott már nem láttunk benne kisüléseket, úgy gondoltuk végleg kipurcant. Picit reménykedtünk, hogy a Mátra csúcsai fölé érve még hátha erőre kap, ezért a fényképező masinát az állványon hagytuk, várakoztunk. Kb. 10 perc elteltével egy erőteljes villanás, majd a hozzá tartozó mormogás jelezte, felébredt a kicsike. (Ezzazzz!! 🙂 )

A fényképező gépet elindítottuk és titkon reménykedtünk abba, hogy az idei év első villámfotóját végre elkészíthetjük. A következő percben ismét villanó fény és megszületett az itt látott kép. Nagyon boldogak voltunk, végre villámügyileg is elindult a 2020-as évünk! 🙂

Az idei első villámfotó

Boldogan ugráltunk a préri közepén, miközben az fényképezőgép tovább dolgozott fényre éhesen. A keleti égbolt felé tekintettem, ahol egy csodaszép meteor haladt végig a felhők kavalkádja között. A következő pillanatban egy újabb fehér színű fény világított be mindent, miközben a fotó masina kattanó hangja azt jelezte, hogy a kép készítése véget ért. Vajon sikerült még elcsípnie a fény forrását, vagy lemaradtunk róla? Nagy izgalmak közepette nyomtam meg a fényképező lejátszó gombját, nem csalódtam! 🙂 Sikerült egy újabb szépséget lencse végre kapni, ráadásul ez volt a cella utolsó kisülése. A villámtérkép szerint mindösszesen 4 villámot produkált zivatarunk, az itt látott páciens volt az elköszönő, egyben legszebb kisülés.

Az utolsó kisülés…

Gyenge zivatar szivárvánnyal (2020.04.13.)

Tegnap délután egy markáns hidegfront vetett véget a nyárias napoknak. Jelentős mennyiségű csapadék már több mint egy hónapja nem hullott az országban, így a talaj felső része erőteljesen kiszáradt az alacsony páratartalmú meleg levegőben. Nagyon kellene már a kiadós csapadék, ez a front viszont nem hozott annyi esőt, amennyire szüksége lenne a kiszáradt földeknek.

Pár nappal ezelőtt, a reggeli órákban, a házunk északi oldalán fekvő betonon egy meztelen csiga keresett egy számára megfelelően nedves közeget. Az ezt követő reggelen arra lettem figyelmes, hogy a csiga még mindig ott van ahol nemrégen láttam, de már nem mozdult, teljesen kiszáradt. A nap sugarai a beton tenger tetején érték a puhatestűt, a száraz időjárás gyorsan végzett vele. Ez a dolog nem lepett volna meg ha júliusban történik, no de most áprilisban…

Az út véget ért..

A tegnap délután érkező hidegfronthoz zivatarok is társultak. Ezek a cellák nyugati irányból érkeztek hozzánk, és leginkább felhő villámokat produkáltak.

Zivatarok érkeznek nyugat felől

Az érkező rendszer egyre közelebb araszolt hozzánk, a szél folyamatosan erősödött. A lemenő nap sugarai megvilágították a csapadéksávot, szépen festett.

Csapadéksáv

Kb. negyed óra múlva egy újabb, gyenge csapadéksávval bíró cella alakult a Cserhát déli oldalán. Pár felhővillámot is útjára engedett a naplementében, látványos percek következtek.

Gyenge zivatar csapadéksávja

Rövid időn belül egy rövid ideig látható szivárvány formálódott a keleti oldalon.

Szivárvány

Az egyre távolodó cella már nem szórt villámokat, szép lassan kelet felé távolodott. A napsugarak még mindig megvilágították a csapadéksávot, szép látvány volt.

Elmenőben..

A felettünk áthaladó záporeső jelentéktelen csapadékot hozott, a csapadékmérő 0.5 mm-t mutatott. Ma reggelre sem hízott túl sokra a mennyiség, 2.6 mm eső hullott összesen a hidegfrontból. A port elverte, a tavaszi vetésnek viszont ez nagyon kevés volt.

A természet hangjai (2020.03.29.)

Kicsivel több mint egy héttel ezelőtt horgászni indultunk. Ha valaki a jelenlegi helyzetben megteheti és ki tud mozdulni a természetes környezetbe, meglepő dolgokat tapasztalhat. Ezek a dolgok nem rossz dolgok, éppen ellenkezőleg. Először az ember csak azt érzékeli, hogy valami más mint eddig volt, de ahogy telik az idő rájön mi a „furcsa”. A lecsökkent autó és repülő forgalom következtében sosem érzékelt csend tapasztalható, ennek köszönhetően sokkal hangosabb az állatok éneke, hangja.

A horgászat közben szinte folyamatosan kapkodtuk a fejünket, mivel a tó környékén repkedő madarak szinte minden szisszenését hallani lehetett. A tőlünk méterekkel messzebb vadászó kék fejű gyíkok csörgő hangját folyamatosan figyelemmel kísérhettük, a vízből kiugró apró halak csobbanása szinte hangosnak bizonyult. A tőkés récék udvarlását kísérő visítozás visszhangja egyedi élménnyel gazdagította az amúgy is felejthetetlen pillanatot. Az egyik fiatal pár eddig sosem tapasztalt bátorsággal mászott ki mellénk a vízből, jó pár percig élvezhették vendégszeretetünket.

Az amúgy is élvezetes pillanatot egy távolban felbukkanó zápor látványa tovább színesített. A közelünkben elhaladó góc hatására az állatok hangjai alább hagytak, kísérteties csend borult a tájra. A szél egyre élénkebb mozgásba kezdett, egyre erősödő zúgása megtört a még levelek nélkül ágaskodó fák száraz gallyain. Pár száraz levél, melynek sikerült a gyenge tél támadásait az ágakon átvészelni, halk csörgéssel a mögöttünk lévő üde zöld gyepen landolt. A víz felszínén aprócska fodrozódások táncoltak, fejünk tetején egy-két kósza vízcsepp koppanását éreztük. Rövid idő elteltével aztán teljes csend lett, a szél is odébb kullogott. A hatalmas csend hátterében egy új hangszer monoton, egyre erősödő játéka vette kezdetét, a csapadék hangja.

A másik igen pozitív változás a levegő rendkívüli tisztasága. Nem csak a nagyvárosokban és azok környékén érzékelhető a a levegő minőségének javulása, hanem a réteken, erdőkben is.

Az emberiséget mozgató gazdasági motor alapjáraton pöfögése jó hatással van a természetes környezetre. A Föld egy picike lélegzetvételhez jutott, sokan tapasztalhatják most világszerte milyen lenne bolygónk ha jobban odafigyelnénk környezetünkre. Hogy mi lesz majd ezután? Nem hinném, hogy a következő évtizedekben változik majd valami, és nem a gazdasági növekedés lesz a világ mozgatórugója. Ha ezen nem változtatunk könnyen lehet, hogy hamarosan mi is a dinoszauruszok sorsára jutunk. Egy fontos különbség azonban lesz a két esemény között. A szerencsétlen dínók nem tudták elkerülni sorsukat, nekünk viszont meg lenne rá a lehetőségünk hiszen saját magunk alatt melegítjük az üstöt.

Egy biztos…az üst már fortyog, a kérdés csak az, hogy a forrásban lévő anyag mikor oltja el az őt melegítő tüzet…

Hózáporos délután , 4K videóval (2020.03.31.)

Március utolsó napján egy markáns hidegfront érte el térségünket. A délutáni órákban egyre több gomolyfelhő jelent meg a sötétkék égbolton, majd északi irányból hózáporok érkeztek az Északi-középhegység térségébe. Nagy öröm volt ez számunkra, hiszen a mögöttünk álló évtizedben az ehhez hasonló látványos hózáporok száma folyamatosan csökken. Mivel a tél folyamán egyre kevesebb az észak felől érkező hidegbetörések száma, így az ezt kísérő konvektív események mennyisége is jelentősen kevesebb lett.

Ezelőtt 10-15 évvel egészen más volt a helyzet. A tél folyamán csodálatos, hatalmas pelyheket produkáló intenzív hózáporokkal is találkoztunk. Nem volt ritka a hózivatar sem, ezek a rövid ideig tartó fergetegek akár 10 cm-t meghaladó havat is képesek voltak lepakolni a nyári zivatarokhoz hasonlóan. Jelenleg ott tartunk, hogy már a hózápor lehetősége is kuriózumnak számít térségünkben, ritka lett mint a fehér holló. De itt, a Mátra térségében nem csak a téli, hanem a nyári konvekció is folyamatos csökkenést mutat, észrevehető változásokat tapasztalunk.

Ezért is örültünk ennyire annak, hogy végre pár régi jó barát ellátogatott hozzánk ezen a napon. A naplementét megelőzően érkeztek térségünkbe, nem a legintenzívebb oldalukat mutatva, de akkor is hózáporok voltak.

Hózáporok érkeznek

A közelünkbe érve ördögi táncba kezdett a föld felé hulló hósáv, látványos pillanatok következtek.

Hósávok tánca a nap megvilágításában

Eközben a Cserhát felől egy másik tömb érkezett hozzánk, a nap sugarai őt is szép ruházatba öltöztette. A csúcsok előtt a csapadéksáv is kivehető, igen kis területen hullott csak hó belőle.

A látványos délutánról egy rövidke videót is összevágtunk, melyben time-lapse elmek is szerepelnek. A legszebb képet természetesen 4K felbontásban kapod, érdemes hát minél magasabbra állítani a felbontás értékét.

A bejegyzésben külön nem látható, de számunkra érdekes felvételek egy kisebb galériában: