A NEOWISE üstökös a Pásztó feletti égbolton

Tegnap éjszaka (viharok híján) a csillagos égboltot díszítő üstökössel szemeztünk egy órácskát városunk határában. Viszonylag jól kivehető volt a hosszan elnyúló csóvája, érdekes kékes színben világított az üstökös magja.

A hónap utolsó harmadában a Nagy Medve „lábainál” vonul el az üstökös, ekkor a kora esti égen érdemes a megfigyelésével próbálkozni. Ekkorra már a horizont feletti helyzete is sokat javul. Az üstökös fényessége július közepén 2,0-2,5 magnitúdó táján várható, a hónap legvégére pedig 5 magnitúdóra halványodik.

Pillanatképek egy konvektív napról (2020.06.26.)

Nagy sajnálatunkra ezen az igen aktív, heves zivatarokban bővelkedő napon nem volt lehetőségünk egy közös viharvadászatra. Az ország főleg keleti vidékein nagy méretű jég, felhőszakadás, villámárvíz kísérte viharokat, főleg multicellás rendeződés volt a meghatározó. Mivel csapatunk minden tagja egyéb elfoglaltság „fogságában” végezte mindennapi teendőjét, csak a közvetlen környezetünkben látott pillanatokról tudtunk pár felvételt készíteni.

Az első kis galériában a Salgótarján térségében kialakult zivatarokról láthattok pár felvételt, ahol legfőképp sötét felhőalapokat láthattok.

A következő fotón az Alföld északi részén kialakult zivatar hatalmas üllője látható.

Hatvan térségében is sikerült pár látványos pillanatot lencse végre kapni.

A naplementét ékesítő távoli zivatarokat Pásztóról sikerült megörökíteni.

És végezetül pár távoli lecsapó villám által megvilágított éjszakai felhők és csapadéksáv kavalkádja.

Mint egy kísérleti robbantás (2020.06.28.)

Ezen a napon csak igen kevés zivatar tudott kialakulni az országban, így a viszonylag kevés felhőzetnek köszönhetően nagyon látványosan festett az egyik kora délutáni órákban kifejlődött távoli cella, és az ő tetejét ékesítő Cumulonimbus incus  .

Mivel igen csekély áramlás uralkodott a magasabb rétegekben is, a zivatarok üllő igen szabályosak és viszonylag hosszú életűek voltak.

Az esti órákban a Mátra déli oldalán is útnak indult egy Cb, a délutáni testvéréhez hasonlóan ő is szabályos incust fejlesztett maga felett.

A nap legerősebb és egyben utolsó zivatara az Alföld északi részén alakult ki, ő is szépen festett a naplementét megelőzően.

Peremfelhő születése (2020.06.29.)

Nem igazán számítottunk heves eseményekre ezen a délután, hiszen az erőteljesebb cellákra inkább az ország keleti felében voltak jó feltételek. Valamikor kettő óra magasságában egy multicellás rendszer épült ki a Duna vonalában, amely valamikor kettő óra magasságában közelítette meg a Cserhát térségét. A rendszerben aktív zivatarok sajnos rengeteg energiát veszítettek útjuk során ezért egyre kevesebb volt az esély arra, hogy látványos pillanatok részesei lehessünk.

Már azon tanakodtunk, hogy hazafelé vesszük az irányt és nem várunk tovább, de hirtelen erőteljesebb felhőalapok rajzolódtak ki a távolban és egyre sejtelmesebbé változott a horizont.

Valami készül, futás!! 🙂

Rövid idő leforgása alatt erőteljes csapadékhullás kezdődött mellettünk, és igen érdekes, heves zivatarokat idéző felhőformák alakultak a hátoldalon.

Kevés a fény, de így is szép a látvány

Szinte pár perc leforgása alatt peremfelhő épült a csapadékfal peremén, nagyon jó élmény volt ezt figyelemmel kísérni.

A zivatart erőteljes lecsapóvillámok díszítették, a Cserhát nyugati oldalán felhőszakadást produkált.

A cella egyébként egy gyorsvonat sebességével haladt északkeleti irányba, és rövid idő múlva végzett is vele az erőteljes szélnyírás. A Mátrától keletre még igen aktív volt a légkör, további zivatarok pattantak ki az Északi-középhegység térségében. A lent látott képeken jól kivehető, hogy milyen magasra törtek a Cb-k csúcsai, jóval az üllő fölé emelkedtek.

Világító felhők (NLC) éjszakája

Tegnap éjszaka látványos felhők díszítették a nyugati horizontot. Valamikor fél tíz magasságában csodaszép kék színben pompázó világító felhőkre lettünk figyelmesek, földöntúli pillanatok kezdődtek.

„Az éjszakai világító felhő, vagy poláris mezoszférikus felhő egy felhőszerű optikai jelenség a felső légkörben, amelyet a mély szürkület idején szoktak megfigyelni. Kialakulására és viselkedésére még nem született teljes magyarázat.” (wikipédia)

Kb. negyven perc elteltével egy egészen más arcát mutatták a felhők, nem is tudtuk eldönteni mikor volt a szebb…

Single
Kettő fotóból összefűzött panoráma

Egy time-lapse videót is próbálunk készíteni az eseményről, ha sikeres lesz a művelet az év végi videóban ez is felvillan majd egy rövid időre!