November hónapot a szűnni nem akaró köd és szürkeség jellemezte. A napsütéses órák száma igen csekély volt, a d vitamint adó napsugarak csak igen kevés százalékban bombázták bőrünket (bár ebben a hónapban ennek jelentősége amúgy is igen minimális… 🙂 ).
Már régóta készültünk arra, hogy a hidegpárna fölé engedjük drónunkat és pár képet vagy videót készítsünk a magasból. Tegnap végre sikerült kijutnunk Galyatetőre, ahol a rétegfelhő teteje szinte egy magasságban hullámzott a csúccsal. A fákat vastag zúzmararéteg borította, a köd szinte folyamként érkezett hozzánk a nyugati irányból.
A csúcson átbukó párapaplan hullámai csodálatos mintázatokkal ruházták fel a lemenőben lévő nap gyengécske sugarait. Néha földöntúli pillanatok részesei voltunk, mintha egy égi kapu nyílt volna meg előttünk.
Ha nem lett volna nálunk a drón akkor sem csüggedtünk volna el, hiszen már így is eszméletlen szép dolgokat láttunk Galyatetőn. Nagy izgalommal engedtük hát magasba a négy motoros berregőt, pazar látvány tárult elénk.
Mivel a levegő viszonylag hideg, -3 fokos volt, tudatában voltunk, hogy rövidebb ideig tudjuk majd drónunkat a „magasban” tartani. A köd miatt egyébként sem láttuk mindig a masinát, ezért nem is nagyon mertük túl messzire engedni berregő barátunkat. Pár rövidebb útra azért elengedtük és rövidke videókat, pár fotót is készítettünk a következő 10 percben.
A csodálatos pillanatról pár fotó még:
A távolban Kékestető, tőle jobbra az erőműből magasba emelkedő meleg légtömeg pucsító gyermeke… 🙂
Végezetül pedig egy glória, melynek színes karikáit a kép bal oldalán láthatjátok:
