Hidegfront zivatarai mammákkal, peremfelhővel

Tegnap délután egy érkező hidegfront hatására zivatarok pattantak ki az északi országrészben, melyek szépen lassan a középső és déli országrészt is elérték. A cellák nyugatról haladtak keleti irányba melyekre leginkább a multicellás szerveződés volt a jellemző. Egy-egy erőteljesebb zivatar felhőszakadást illetve nagyobb méretű jeget is hozott, de a szomszédos Szlovákiában, Kassa városában, egy tornádó is kialakult.

Peter Balog felvétele

A zivatarok kettő hullámban érkeztek hozzánk. Az első rendszer már teljesen zárt, meglehetősen sötét, kontraszt nélküli katyvaszt alkotott így igen nehéz volt normális képeket készíteni alatta. De haladjunk akkor sorba, nézzük mi is történt velünk a tegnapi napon…

Az első találkozásunk még Pásztó városa mellett történt, ahol a Cserhát felett kialakuló magányos zivatart kaptuk lencsevégre.

Egy újonc

Eközben tőlünk délre egy aktív multicellás rendszer alakult, a zivatarok hatalmas üllőket növesztettek.

Útnak indultunk, de Hatvan városához érve a hatalmas rendszer árnyékába értünk. A sötét, kontraszt szegény környezetből kiutat kerestünk, próbáltunk a rendszer elé kerülni ami abszolút felesleges próbálkozás volt.

Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a rendszer hátoldalát és onnan próbálunk majd képeket készíteni. Ez már sokkal jobb ötletnek bizonyult, a rendszer felhőzetének pereme egyre közelebb került hozzánk. A korom fekete üllő legszélén hirtelen sötét mammák jelentek meg, jól festettek a világos háttér előtt.

Rövid idő múlva a nap is kisütött, csodás mammák jelentek meg a fejünk felett.

Mamma Mia, bámulatos cickók.. 🙂

Ettől a perctől kezdve csak az ég felé néztünk, tátott szájú fejünk folyamatos forgásban volt. Nem csodálkoztam volna rajta, ha egy poéngyáros gólya belecsinált volna lepénylesőnkbe, vagy egy másnapos denevér nappali menedéknek nézett volna minket…:)

Már egy picit délebbre tőlünk

A zivatarrendszer szépen lassan dél felé helyeződött, a korom sötét horizont felett már kissé alakjukat vesztett, megöregedett cicik mutatkoztak..:)

Már nem a kerek, fiatalos forma.. 🙂

Eközben tőlünk északra egy másik rendszer volt születőben, visszafelé indultunk.

Kb. fél óra autózást követően a régi 3-as útra érve biztató égkép rajzolódott, újabb izgalmak következtek. Tőlünk nyugatra egy látványos felhőalap épült, amely hirtelen nagyon közel kerültünk hozzá. Kipattantunk az autóból és egy nem túl barátságos helyről kezdtünk bele a fotózásba. Túl sok zavaró tényező volt előttünk, de nem volt már időnk tisztább helyet keresni.

Jaj de széééép…

A jobb oldalon látható facsoport másik odalára szaladtunk ahonnan a következő felvétel készült. Egyik pillanatban, amikor a fényképező exponáló gombját megnyomtuk, szerteágazó lecsapó villám futott végig az épülő peremfelhőn. Ez a villám azonban nem került rá a fotóra, gyorsabb volt nálam..

Egyre komolyabban fest

A sötét felhőalapok aztán egyre több esőcseppet indítottak útjukra, kevés időnk maradt.

Egyik pillanatról a másikra szakadni kezdett az eső, egy viszonylag közeli villámcsapást követő mély zúgás kíséretében újra autóba pattantunk. Egy pár kilométerrel odébb újabb lehetőséget kaptunk, ismét csapadékmentes helyre kerültünk. Az ekkor már hatalmas monstrummá hízott cella szinte karnyújtásnyira haladt el mellettünk, miközben erőteljes villámtevékenyéget produkált.

Érkezik a hadigépezet

Erről a csodás pillanatról egy panoráma felvételt is hoztunk nektek…

Jön!

A zivatar szép lassan legyengült, hazafelé indultunk. A rendszer dél felé távozott, hátoldalát már a nap sugarai ostromolták.

Itt a vége…

Ez a csodálatos nap is véget ért, nagyon boldogok voltunk, hogy ennyi csodaszép dolog részesei lehettünk. A legjobb pillanatokról azért sikerült pár rövidke time-lapse anyagot is gyűjtenünk, decemberben láthatjátok majd ezeket is! 🙂

Tavaszi záporok szivárvánnyal (2021.04.21.)

A kedden kialakult látványos zivatarokat egy gyengülő félben lévő hideg légörvénynek köszönhettük. Ez a hidegcsepp szerdára már nem szolgált elegendő energiával, így csak elvétve alakult ki gyenge zivatar az országban. A délután folyamán néhány barátságos zápor táraságában töltöttük szabadidőnket, erről láthattok most pár felvételt.

A záporokat olykor szivárvány is díszítette. A következő felvételen látott fénytörés még viszonylag magas napállás mellet mutatkozott, ezért viszonylag kicsi területre korlátozódott.

Keresd a szivárványt! 🙂

Az esti órákhoz közeledve aztán egy jóval erőteljesebb szivárvány is megjelent, igaz ő sem tudott teljes méretben mutatkozni.

Látványosan indult a zivatarszezon

Tegnap már a délelőtti órákban gomolyfelhők emelkedtek a magasba melyekből eleinte inkább záporok, a délutáni órákban pedig egyre többfelé zivatarok is kipattantak. Ezekből a cellákból a kiadós zápor mellett apró szemű jég is szép mennyiségben hullott, az általunk megfigyelt zivatar még peremfelhőt is produkált Hatvan térségében.

A Mátra térségébe valamikor délután három óra környékén érkezett ez a záporokból álló csoport amely viszonylag meleg, 16 fokos levegővel találkozott ebben a régióban. Ennek hatására szemmel látható keletkezés kezdődött, egyre sötétebb felhőalapok örvénylettek előttünk.

Bámulatos örvénylés

Nem sokat időzhettünk ezen a helyen mivel hatalmas cseppek kezdtek minket ostromolni. Autóba pattantunk és próbáltunk a fejlődésben lévő cella elé kerülni. Hatvan városa előtt parkoltunk le a 21-es út mellett ahol már egy egészen más látvány fogadott…

Az érkezés pillanatában
Tíz perccel később

A cella jobb oldala folyamatosan örvénylett, porszívó módjára szívta magába a viszonylag meleg levegőt, a tőlünk balra eső oldalon pedig peremfelhő épült.

A cella jobb oldala
Mintha csak nyár lenne..

Eközben a rendszer keleti oldalán egy még erőteljesebb cella alakult a radaron ezért Gyöngyös felé vettük az irányt. Hatvan és Csány között autózva hirtelen megszűnt a csapadékhullás, ekkor pillantottuk meg a másik cella látványos peremfelhőjét..

Ez már valami! 🙂

Ezen az igen jó kilátással bíró helyen le is parkoltunk, itt vártuk meg az érkező zivatart. Néha igen erőteljes lecsapóvillámok jelentkeztek, egyik hatalmas villanással csapot bele egy nem túl távoli trafóházba, félelmetes volt. A következő panoráma fotókon a cella érkezését láthatjátok…

Eközben a rendszer déli felén újabb cellák alakultak, de őket már csak hátulról fotóztuk le.

Remek kezdés, várjuk a holnapi folytatást! Time-lapse felvételek természetesen ezen a vadászaton is készültek, az év végi videóban majd láthatjátok a legjobb pillanatokat! 🙂

Újabb rekordot hozott a hűvös tavasz (2021.04.16.)

2021. április 16-án országszerte a szokásosnál hűvösebb idő volt. Budapest János-hegy állomáson mindössze 4,3 Celsius fokig emelkedett a hőmérséklet. Ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó legalacsonyabb maximum-hőmérséklet fővárosi rekordja. Az eddigi rekordot ezen a napon 1997-benBudapest Széchenyi-hegy állomáson mértük, akkor 4,6 fok volt Budapesten a legalacsonyabb maximum-hőmérséklet.

https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=4209&m=2&hir=Ujabb_rekordot_hozott_a_huvos_tavasz_(2021.04.16.)

Újabb téli nap a Mátrában,egy hidegörvény hozott sűrű hóesést a magasabban fekvő területekre

Tegnap délután valamikor három óra környékén erőteljes gomolyosodás kezdődött. A kevéske napsütés energiáját felhasználva fekete felhőalapokra épülő tornyok szöktek a magasba, melyek porszívó módjára szívták magukba a rendelkezésre álló meleg levegőt. Ez a szívó erő nagyon jó megfigyelhető volt felhők alapján, sokszor rövid ideig látható tölcsérek ropták kavargó táncukat. Mindehhez egyébként hozzájárult egy örvény jelenléte is amely közepe pont a Mátra felett tartózkodott ebben az időszakban.

Rövid életű felhőtölcsér

Eközben a Mátra felett látványos hózápor fejlődött ami több órán keresztül, változó intenzitással szórt hópelyheket a tájra. A következő galéria kb. fél óra történéseit foglalja össze, jól látható az folyamatosan változó csapadék megjelenése.

A rendszer északi oldalán folyamatos volt az utánpótlás, újabb és újabb hózáporok ostromolták a hegyvidéket.

Valamikor hét óra magasságában sikerült kijutnunk a Mátrába ahol megdöbbenve tapasztaltuk, hogy kb. 5-6 cm friss hó hullott a délutáni záporokból.