Tegnap már a délelőtti órákban gomolyfelhők emelkedtek a magasba melyekből eleinte inkább záporok, a délutáni órákban pedig egyre többfelé zivatarok is kipattantak. Ezekből a cellákból a kiadós zápor mellett apró szemű jég is szép mennyiségben hullott, az általunk megfigyelt zivatar még peremfelhőt is produkált Hatvan térségében.
A Mátra térségébe valamikor délután három óra környékén érkezett ez a záporokból álló csoport amely viszonylag meleg, 16 fokos levegővel találkozott ebben a régióban. Ennek hatására szemmel látható keletkezés kezdődött, egyre sötétebb felhőalapok örvénylettek előttünk.
Nem sokat időzhettünk ezen a helyen mivel hatalmas cseppek kezdtek minket ostromolni. Autóba pattantunk és próbáltunk a fejlődésben lévő cella elé kerülni. Hatvan városa előtt parkoltunk le a 21-es út mellett ahol már egy egészen más látvány fogadott…
A cella jobb oldala folyamatosan örvénylett, porszívó módjára szívta magába a viszonylag meleg levegőt, a tőlünk balra eső oldalon pedig peremfelhő épült.
Eközben a rendszer keleti oldalán egy még erőteljesebb cella alakult a radaron ezért Gyöngyös felé vettük az irányt. Hatvan és Csány között autózva hirtelen megszűnt a csapadékhullás, ekkor pillantottuk meg a másik cella látványos peremfelhőjét..
Ezen az igen jó kilátással bíró helyen le is parkoltunk, itt vártuk meg az érkező zivatart. Néha igen erőteljes lecsapóvillámok jelentkeztek, egyik hatalmas villanással csapot bele egy nem túl távoli trafóházba, félelmetes volt. A következő panoráma fotókon a cella érkezését láthatjátok…
Eközben a rendszer déli felén újabb cellák alakultak, de őket már csak hátulról fotóztuk le.
Remek kezdés, várjuk a holnapi folytatást! Time-lapse felvételek természetesen ezen a vadászaton is készültek, az év végi videóban majd láthatjátok a legjobb pillanatokat! 🙂