Bámulatos dolgokat produkált az erőteljes magassági áramlat augusztus első napján. Hirtelen magasba törő zivatarfelhők gyorsvonat sebességével támadtak északkelet felé, zivatarlánc, és több szupercella is kialakult az országban. A legszebb felvételek a Balaton térségében készültek, néhol légzuhatagot, vagy nagyobb méretű jeget is produkáltak.
Az első erőteljesebb zivatar a délelőtti órákban érte el térségünket, amely igen érdekes, több szintű peremfelhővel kebelezte be a Cserhát vonulatait.
A következő látványos találkozásra délután került sor. Ezen cella érkezését egy magasabb pontról szerettük volna megfigyelni, de az idő rövidsége miatt alig maradt időnk a társaságára. Ez a zivatar ugyanis pillanatok alatt hatalmasra hízott és olyan sebességre kapcsolt, hogy alig volt időnk elhagyni a földút sártengerré változott csapdáját. Nagy szerencsék volt, mivel az út lefelé haladt, ellenkező esetben nem biztos, hogy ki tudtunk volna evickélni a tőlünk kb. egy kilométerre fekvő aszfaltozott útra.
A zivatar felhőszakadás, viharos szél, illetve lecsapóvillámok kíséretében robogott át felettünk , de amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan el is távolodott a Mátra irányába. A hátoldali feláramlás ekkor bámulatosan festett….hatalmas felhőtorony követte a zivatar magját, amely szemmel látható örvénylő mozgást végzett. Csodaszép pillanat volt ez amit a hirtelen kitisztuló levegő erőteljes kontrasztja tovább fokozott.
Pár nem panoráma fotó a legjobb pillanatokról: