Látványos záporok alakultak ki szombaton az ország nagy területén. Az Északi-középhegységben, de leginkább a Cserhát vonulatai felett sikerült pár csodaszép csapadéksávot eregető tömböt lencsevégre kapnunk, melyeket egy rövidke kirándulás alkalmával csodálhattunk meg.
Az első felvételt 12:10 környékén készítettük, ekkor pillantottuk meg, tőlünk déli irányba (valahol Hatvan térségében), az első gyenge záport.
A domb tetejére érve aztán (csodás panoráma kíséretében) újabb két aktív tömböt pillantottunk meg a Cserhát felett, szívmelengető időszak vette kezdetét. A tavaszi virágokkal díszített, bámulatos panorámával felruházott réten letáboroztunk, innen figyeltük az északkeleti irányból érkező záporok folyamatos alakulását.
A záport adó tömbök szinte futószalagon készültek a hegyvidéki területek felett.
Miközben a fűben heverészve élveztük a csodaszép kilátást, tőlünk északra erőteljesebb keletkezés kezdődött, egyre intenzívebb csapadékhullás indult. A bal oldalon látott zápor apró szemű jéggel szórta meg Hollókő települését, erről telefonon kaptunk információt Ricsi barátunktól.
Miközben a tőlünk északra elhelyezkedő záporokkal voltunk elfoglalva, a fejünk felett is korom fekete felhőalapok alakultak, pár perc elteltével gyenge záporeső kezdődött. Az utolsó time-lapse sorozatot megszakítva elindultunk, kb. 15 perc múlva, az autónk közelébe érve készítettük a következő fotót. Talán ebben a pillanatban volt a legaktívabb barátunk, csodás felhőalapot épített maga előtt.
Ezt követően autóba pattantunk, és a Hollókő felett áthaladó, erőteljesebb záport vettük célba, mivel igen látványosan festett már a távolból is. Kb. tíz percre volt szükségünk, hogy megfelelő helyről tudjunk képet készíteni róla, ekkora azonban már sokat veszített szépségéből, bár így sem okozott csalódást.
Végezetül egy kisebb galéria, melyben a fenti beszámolóból kimaradt, de további látványos képeket láthattok.