A mögöttünk álló napok hatalmas mennyiségű csapadékot hoztak, amely a Kárpát-medenece felett áthaladó mediciklonoknak köszönhető. Az elmúlt három napban 55 mm csapadék hullott Pásztó városában , de ettől nagyobb mennyiség is előfordult a Cserhát és Mátra területén. A januári csapadékösszeg már 84 mm, amely már bőven meghaladja az ilyenkor szokásos 33 mm körüli átlagot.
A délutáni órákban egy rövidke körútra indultunk a térségben, hatalmas mennyiségű víz hömpölygött mindenfelé. A kisebb patakok, folyók némelyike már a mederből kilépve tört utat magának, egyre nagyobb területet takart maga alá a hegyekből lezúduló víz.
A hegyvidéki területeken a csapadék halmazállapota folyamatosan változott, a patakok hatalmasra duzzadtak, sok-sok vizet szállítottak az alacsonyabb területek felé.
Kb. 700m feletti magasságban már vastagabb hótakarót találtunk, de a fagypont körüli hőmérsékletben olvadó félben volt. Galyatetőn 30 cm körüli vizes hóréteg fogadott, itt már jóval téliesebb időjárás uralkodott.
Valamikor hajnali két óra környékén halk morajlásra ébredtem. Az ablak felé fordultam, mert nem igazán tudtam mi történik körülöttem. Már-már visszatértem a hirtelen megszakadt álmom következő fejezetéhez, amikor vakító fény adta tudtomra, zivatar van a közelben. Szédült, kábult állapotban az este ledobott ruháimat kerestem a sötétben, miközben újabb vakító fény világította be a sötét szobát. Hatalmas kapkodások közepette a kijárati ajtó közelébe vonszoltam magam, majd a fotó masina, és az állvány felkutatása vette kezdetét, nem volt egyszerű procedúra..
Mire a házunktól kb. kettőszáz méterre fekvő dombocska tetejére értem, az agyam már legalább harminc százalékon dolgozott, kezdtem felfogni mi is történik valójában. 🙂 Ami kicsit nyugtalanító volt, hogy a mögöttem álló öt percben egyetlen kisülés sem kábított el fényével, csak a szél egyre erősödő hangja jelezte, hogy valami ólálkodik a közelben. Az állványt szolid káromkodások közepette lábaira erőltettem, a fényképet megörökítő kézi készüléket sosem látott szerencsétlenkedés kíséretében rögzítettem a háromlábú tetejére. A masinát végre bekapcsoltam, vakító fénye kínai ábrázatot kölcsönzött az ágyban összegyűrődött, ráncoktól töredezett arcomnak. Dél felé céloztam, és izgatottan vártam a történéseket. Az egyik pillanatban vakító fény világított be mindent, egy viszonylag közeli lecsapó villám csiklandozta meg Mátra oldalát. Ennek fénye annyira erős volt, hogy a fényképezőgép rossz beállítása miatt igencsak kiégette a képet, nem sokat láttam a szokásos cikkcakkokból.
Egy picikét szűkítettem az aktuális rekesznyíláson, és vártam. Pár perc elteltével egy újabb villanás vakított el, az előző lecsapótól jobbra egy hasonszőrű példány mutatta meg kicsiny kis darabját.
Ezt követően aztán hirtelen csend lett, perceken keresztül semmi sem történt. Se fény, se csapadék, semmi. A kezdeti izgalmak is kialvó fénybe kerültek szívemben, a félbeszakított álom homályos képei jutottak eszembe. Kb. tíz percre volt szükség ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a másik énem akarata, célba vettem az otthon melegében rám váró puha takaró menedékét. Alig tettem be a lábam az ajtón, újabb villámfény érkezett a Mátra felől, de hangja már jóval messzebbről hallatszott. Az ablakunk alatt lévő kanapéra ültem, egy ideig még figyeltem az egyre messzebb lévő, de egyre aktívabb zivatar játékát. Ekkor egy kérdés fogalmazódott meg bennem…nem kellene egy picikét közelebb férkőzni a villámokhoz, és autóba ülni? Rövid, de velős választ küldött frissen boot-olt agyam…NEM! 🙂 Határozott lendülettel az ágy mélyére süllyedtem, hagytam az egészet a francba, hajnali kalandom ezzel véget is ért… 🙂
Záporok, gyenge zivatarok alakultak ki térségünkbe tegnap délután. Az első cellácska fél kettő környékén halad át Bátonyterenye térsége felett, aktívabb pillanatában egy-két villámot is útnak indított magából.
A következő „hullámra” fél öt magasságában került sor, ekkor egy kisebb, konvektív gócokból álló csapadéktömb tűnt fel az aktuális radarképen. Ezek közül a fickók közül is kiragattunk pár pillanatot, az első fotó Jobbágy térségében,
a másik a Cserhát keleti felén áthaladó záporról készült, amelyet egy gyengécske szivárvány is követett.
Egy eljegesedett zápor üllője, és pár kósza gomolyfelhő még a naplementét megelőzően is díszítette a kora őszi égboltot.
Egy lassú mozgású, gyengébb zivatarokat építő multicellás rendszer haladt át térségünk felett. A rendszer peremén folyamatos mozgásban volt a felhőzet, újabbnál újabb cellák épültek. Az első képen is egy ilyen, születő félben lévő congestust láthattok, melynek alapja igen alacsonyan helyezkedett el.
Eközben a rendszer déli oldalán egy sokkal látványosabb cella épült, ennek alapját a következő diasoron láthatjátok.
Az eső érkezését megelőzően egy kisebb szivárvány is kialakult.
Tovább folytatódik a zivataros periódus, újabb csodaszép pillanatokat élhettünk át tegnap. A délutáni órákban sötét hadigépezetek takarták el az ég kékjét, az ország egyre több pontján hangos égiháború vette kezdetét.
A legtöbb zivatar inkább a Duna vonalától keletre volt megfigyelhető, ahol nagyobb rendszerbe szerveződve haladtak nyugati irányba.
Térségünkbe a Cserhát, és a Mátra felett is látványos cellák keletkeztek. Ezek a zivatarok szinte percről-percre változtatták kinézetüket, folyamatos metamorfózison mentek keresztül.
Eközben a Mátra felett kialakuló cella mintha egy porszívót kapcsolt volna be, erőteljes feláramlás volt megfigyelhető a nyugati oldalon.
A hatalmas mennyiségű energia nem tűnt el nyom nélkül, az előttünk egyre erősödő zivatar látványos változáson ment keresztül. Ennek folyamatát a következő diasoron láthatjátok.
A következő panoráma fotókon teljes szélességében látható az előttünk épülő peremfelhő.
Mivel a csapadék, és az erőteljes villámtevékenység is egyre közelebb került hozzánk, pár kilométerrel távolabb autóztunk a rendszertől. Jobbágyi határából már igen látványos, búgócsigára emlékeztető formát vett fel.
Ezt követően már egyre nagyobb területen zúdult zápor, zivatar a tájra, a rendszerünk szépen lassan elveszítette formáját, a peremfelhő is leépülő stádiumba került.
Végezetül egy válogatás, mely képekről úgy ítéltük meg, érdemes megmutatnunk.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.