Egy konvektív februári délután ( 2023.02.19.)

Vasárnap délután, a napsütés energiájának köszönhetően látványos gomolyfelhők keletkeztek a mélykék égbolton. A ország több pontján alakultak ki záporok, de az Alföld északi és középső részén, a főváros környezetében illetve a Körösök környékén zivatarok is kialakultak a 12-17 fokra felmelegedő tavaszias hőmérsékletben.

A Mátra térségét több hullámban érték el gyorsan mozgó záportömbök, érkezésüket viharos lökések előzték meg. Az első ilyen gyorsvonatot fél három magasságában kísértük figyelemmel Jobbágyi térségéből, nagyon jó volt már látni a kontrasztos konvektív tömböket.

Az első zápor

A fent látott lurkó nagyon rövid idő alatt robogott át a fejünk felett, a kibukkanó napfényben pazarul festett a magasba emelkedő üllője is.

Csodaszép

Amikor már távolabb, tőlünk délre helyezkedett el a zápor, érdekes felhőzet volt megfigyelhető mögötte.

Eközben a távolban, egy újabb zápor szépséges arca rajzolódott ki a távolban.

Egy újabb szépség követi társát

A végső támadásra közel egy óra múlva került sor. Ez a sokkal nagyobb területet érintő, több gócból álló kisebb rendszer fél négy magasságában érte el térségünket. Ennek csapadéka már nem jutott el hozzánk, tőlünk pár kilométerre préselte ki magából az utolsó cseppeket látványos szivárvány kíséretében.

Közel fél órán át volt látható a szivárvány

A szivárvány közel fél órán át táncolt a rendszer szélén, hol erősebben, hol pedig halványabban mutogatta magát. Tőle balra olyakor egy testvér fényei is felvillantak, de ő jóval szolidabb ruhát öltött. A legszebb képeket a következő galériában láthatjátok, bár az állandóan változó égkép miatt igen nehéz kiválasztani a legjobbakat, számunkra minden kép egyedi értéket képvisel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük