Kedd délután először lassan mozgó zivatarok, majd egy ezekből összeállt zivatarrendszer érte el az országunkat. A kiadós záporokkal kísért tömbök néhol 30 mm-t meghaladó csapadékot, nagyobb mennyiségű jeget is hagytak maguk után.
Nagyobb vadászatra tegnap egyéb elfoglaltság miatt nem igazán tudtunk időt szakítani, de a késő délutáni, kora esti órákban sikerült egy, a Cserhát felett kiépülő cellát lencsevégre kapnunk. Ez a tömb egyébként nem túl erős állapotban érte el térségünket, de a hegyvidék felhajtóerejének köszönhetően pont az orrunk előtt hízott hatalmasra. Amikor az első kép készült róla, még sok látvánnyal kecsegtetett, de láthatóan egyre erősödött, főleg a déli oldala.
A rendszer percről percre közelebb kúszott hozzánk és egyre erősebb lett, melyet a déli oldalán kiépülő peremfelhő is jelzett.
A legszebb pillanatában igen takarosan festett, ekkor már gyenge zápor öntözte fejünket. A time-lapse felvételt készítő masinát egy kemping asztallal próbáltam „árnyékban” tartani, marha hülyén néztünk ki a rét közepén. 🙂
Ez a nevetségesnek tűnő rögtönzött védelem azért csak meghozta gyümölcsét, két kisebb villámot is sikerült elcsípni a háromlábú herkentyűnek.