2024
Indul az újabb év, kíváncsian várjuk milyen meglepetésekkel szolgál az anyatermészet.
2023
Az év sok-sok csapadékkal indult, ciklonok hoztak rengeteg esőt, a hegyekbe havazást, ami folyamatos árvizek és belvizek kialakulásához vezetett. A februári és márciusi hózáporok igen változatosak voltak, március 10-én az év első, igen látványos zivatarát is lencse végre kaphattuk. Április elején egy jégvihar csapott le Salgótarján városára, melyet egy jeges zápor követett. Májusra villámárviz, felhőszakadás, látványos zivatar is jutott, de a június hónap is hasonlóan indult. A hónap második felében egy zivatarlánc peremfelhője díszítette az esti égboltot, a július bámulatos mammatus felhőkkel rajtolt. Egy reggeli peremfelhőt ajándékozó nap után a víz fogságába kerültünk, majd Mezőtúr határában egy újabb csodaszép peremfelhőt láthattunk. Hatalmas élménnyel gazdagodtunk egy lehetséges szupercella árnyékában, amit egy brutális éjszakai villámshow követett. Augusztus hónapra egy csodálatos reggeli lecsapóvillám, egy naplementében ragyogó zivatar is jutott, a szeptembert jeges zivatarok tették változatossá.
2022
Január vége felé egy erőteljes hidegbetörés hozott látványos hózáporokat. Április első napjaiban hófehér takaró fedte be a virágba borult növényeket, de pár napra rá az első zivatar mély robaját verte vissza a térség hegyvidéke. A hónap végén egy tubával kísért heves zivatart csíptünk el Gyöngyös közelében, majd május elején Salgótarján közelében, egy esti zivatar villámfényeiben fürödtünk nagyokat. A nyár első hónapja egy előttünk kiépülő kisebb peremfelhővel indult, melyet egy legyengült konvektív rendszer villámfényes éjszakája követett. A legszebb villámokat egy otthoni viharvadászat során csíptük el, de a fókuszba mindenképp a kíméletlen aszály pusztítása került. Július vége felé a Magas-Tátrába utaztunk, ahol bámulatos zivatarok kísérték utunkat, még a második napon is. Az életmentő zivatarok augusztus első napján érkeztek térségünkbe, de az aszályt nem igazán tudta megszüntetni ez a pár csapadékos nap. A nyár vége felé aztán egyre aktívabb lett a légkör, egy csodás zivatart kísértünk figyelemmel a Mátra felett. Szeptember hónap egyik napján kábult vadászatra indultam, az ősz közepe felé egy felejthetetlen kirándulást éltünk át, a Bél-kő ködös szikláin.
2021
Február elején szélsőségesen hideg, -27 fokos időben „kirándultunk” egyet Zabar településén, tavasszal – az elmúlt évekkel ellentétben – rengeteg hózápor ropta táncát, nagy örömünkre. Az első látványosabb zivatarral április vége felé találkozhattunk, a tavasz utolsó napjaiban egy hidegcsepp okozott szebbnél szebb pillanatokat. A nyár első hónapjában éjszakai villámokkal, egy pusztító légzuhataggal is találkoztunk, de inkább a szárazság dominált a évszak első felében. A nyár további részében egy csodaszép hadigépezettel találkoztunk Fonyód térségében, illetve egy látványos peremfelhőt építő zivatar is mutogatta magát a Cserhát csúcsai felett. A viszonylag korán, október közepén érkező hóesés mesés elegyet alkotott az őszi virágok keveredésével, majd decemberben pár látványos felvételt hoztunk a magasból.
2020
A tél utolsó hónapjai nem hoztak mozgalmas időszakot, a hidegpárnás januárt szélsőségesen meleg február követte. A március végén egy kiadós havazás vágott oda a virágba borult gyümölcsfáknak, pár nap elteltével találkozhattunk az év első zivatarával. Áprilisban már több zivatar is kialakult térségünkben melyet egy nagyon száraz, eseményekben igen szegény május követett. Júniusban aztán peremfelhős zivatar, nem mezociklonális tuba, légzuhatag, villámárvíz és egyéb látványosságok kísérték az átlagon felüli csapadék támadását, egyik este világító felhők díszítették a korom fekete égboltot. Júliusban már jóval szerényebb volt a felhozatal, a néhány közeli lecsapóvillám mellet a NEOWISE üstökös látogatását örökítette meg csapatunk. A gyengécske augusztust egy kiemelkedően mozgalmas szeptember követte, amikor konvektív rendszer, zivatarlánc, peremfelhős zivatar és egy meglepetés szupercella is kialakult, nagy örömünkre.
2019
A tél utolsó hónapjai látványos naplementéket, ködös reggeleket hoztak. A tavasz egy emlékezetes szivárványt maga után hagyó havaseső záporral indult, majd április elején már zivatarok is tarkították az eseménytelen napokat. Május 7-én sarkvidéki levegő árasztotta el a Kárpát-medencét melynek köszönhetően havazott a Mátra magasabban fekvő területein. A hónap további részében rengeteg eső hullott országszerte, többfelé mértek 150 mm feletti csapadékösszeget. A nyári hónapokat főleg látványos felhőszakadások, konvektív rendszerek tarkították, június 20-án egy bámulatos lecsapóvillámokat produkáló cella kápráztatott el minket. A nyár utolsó hónapjában egy látványos görgőfelhőt láthattunk, a szezont egy nedves légzuhatag zárta le.
2018- Feltöltés alatt!
A 2018-as évben kimagaslóan sok volt a zivataros napok száma. Igen nagy számban alakultak ki lassan mozgó zivatarcellák, melyeket felhőszakadás intenzitású csapadék kísért. Ebben az évben inkább az ilyen “esőbombákat” sikerült lencse végre kapni, de számtalan látványos szivárvány is kialakult, nagy örömünkre.
2017- Feltöltés alatt!
Ez az év több szempontól is emlékezetes marad számunkra, hiszen igen szélsőséges oldalát mutatta meg nekünk az időjárás. Az év igen extrém hideg periódussal indult, amikor Balassagyarmat térségében -26 fokot mértünk. Az április végén érkező havazás, hatalmas károkat okozott országszerte, mivel a vizes hó vastag réteget alkotott a levélbe borult fák koronáján. A hatalmas súly hatására rengeteg fa, és komplett erdők is megsemmisültek. Májusban egy szupercella verte el az autónkat, mivel 4-5 cm-es jeget szórt egyenesen a fejünk tetejére. Nyáron is igen változatos cellákat figyelhettünk meg, és augusztus végén egy újabb szupercellát kísérhettünk figyelemmel a Hortobágy térségében.
2016- Feltöltés alatt!
A tavasz egy érdekes momentuma az április 25-én érkező hidegfront volt, ami a hegyekbe havazást is hozott. Az időjárás igen változatos arcát láthattuk ebben az évben, hiszen az országban többfelé alakultak ki heves zivatarok. A legmelegebb hónapokban kettő szupercellával hozott össze minket a sors, de több látványos zivatart, szivárványt is sikerült lencse végre kapnunk. A tavasz második felében hulló havat követően, ősszel is korán láthattuk az első hópelyheket. A Mátrában október 6-án már beköszönt a tél, így az év utolsó, és első hóesése között csak 5 és fél hónap telt el.(pontosan 167 nap)
2015- Feltöltés alatt!
Ebben az évben viszonylag kevés eseménynél tudtunk jelen lenni, mégis ez a pár zivataros nap szép élményekkel gazdagított. Az év első hónapjában gyönyörű irizáló felhőket láthattunk, majd a nyár beköszöntével viszonylag sok, éjszaka kipattanó zivatarok villámait is sikerült lefotóznunk. Szupercellás zivatarral is volt dolgunk, de azokat látványos fotón nem sikerült megörökítenünk. November végén csodálatos téli táj fogadott minket Galyatetőn, melynek látványa minden eddigit felülmúlt.
2014- Feltöltés alatt!
A tavasz igen változatos felhőkkel indított, és záporokkal zivatarokkal tarkította ezt a csodálatos évszakot. Áprilisban egy zivatarlánc söpört végig az országon, majd május közepén az Yvette ciklon okozott viharos széllökéseket az országban. A nyár beköszöntével szebbnél-szebb zivatarok áztatták az egyébként nagyon szomjas földeket.
2013- Feltöltés alatt!
Az év első két hónapja többszöri havazással búcsúzott, melynek hatására csodálatos téli hangulatba öltözött a táj. Április közepe tájékán még hózáporokkal ajándékozott meg az időjárás, majd egy hétre rá az év első zivatarát is átélhettük. A tavasz utolsó hónapjában többször alakultak ki záporok, zivatarok, és a hónap végén egy tubát is sikerült elcsípnünk. A nyári hónapok is számtalan látványos jelenséggel szolgáltak, Csány térségében az idei év második tubáját is megfigyelhettük.
2012- Feltöltés alatt!
Bár kevesebb zivatarral sikerült találkoznunk ebben az évben, mégis meg kell említeni pár kimagaslóan emlékezetes napot. A tavasz látványos cellákkal indította a szezont, de nyáron sem volt ez másképp. Júniusban egy látványos “világító Cb” kápráztatott el minket, de az évszak többi zivatarcellája is csodaszép ruhában pompázott. Az első hó október végén érkezett, eddig a napig nem volt olyan fagy a mi kerti növényekben kárt tett volna.
2011- Feltöltés alatt!
Az első zivatarokat már viszonylag korán élvezhettük, hiszen március közepén egy felejthetetlen konvektív nappal ajándékozott meg az első tavaszi hónap. Áprilisban egy hózivatar alakult ki a Mátra térségében ami ugyan csak két villámot produkált, mégis érdekessé varázsolta a pillanatot. A nyár további szép cellákat emelt a magasba melynek legvégén egy tubát, és egy balatoni szupercellát is sikerült lencse végre kapnunk.
2010 – Feltöltés alatt!
Az egyik legemlékezetesebb időjárást produkálta ez az időszak, hiszen a mediterrán ciklonoknak köszönhetően rengeteg csapadék hullott az országban. Látványt tekintetében is igen szélsőséges év volt ez, hiszen láttunk peremfelhőt produkáló cellákat, éjszakai villámshow-t, villámárvizeket, áradásokat, vonalba rendeződött zivatarokat. Az Ipoly folyó hétszer lépet ki a medréből, amelyre azelőtt még sosem volt példa.
2009
A tavasz igen látványos hózáporokkal indított, sőt egy hózivatar is kialakult a Cserhát térségében. Az első tavaszi zivatar villámait április elején láthattuk, majd június vége felé egy, a Mátra felett kipukkadó szupercellát kísértük figyelemmel. Ebben az időszakban egyébként bárikus mocsárhelyzet alakult ki, és napokig uralta a Kárpát-medence időjárását.
2008
Igen mozgalmas, eseményekben gazdag télutó, majd tavasz vette kezdetét ebben az évben. Több látványos hózápor is kialakult, majd március hónapban az Emma viharciklon csapott le az országra. Április közepét követően egy felejthetetlen szupercella árnyékában nyeltünk nagyokat, melyet májusban egy konvektív rendszer látványa koronázott meg. Nyáron sem igazán panaszkodhattunk, hiszen látványos peremfelhők ,és szupercellák fűszerezték meg a forró hónapokat.
2005-2007 (A kezdetek..)
Valamikor a 2005-ben történt, hogy pár időjárást, és persze viharokat imádó emberke (ők mi volnánk.. 🙂 ) egymásra talált a metnet weboldal fórumában. Akkor még nem sejtettük, hogy valami olyan periódus veszi majd kezdetét, amiről mindig is álmodtunk. Ebben a válogatásban a 2005-2007 között történt vadászatok összefoglalóit láthatjátok. Az első igazán aktív évünk egyébként a 2007 volt, amit 18 év elteltével is az egyik legemlékezetesebb évként tartunk nyilván. Szupercellák, tubák, és minden számunkra fontos finomságból jutott erre az időszakra, mindenképp érdemes végignézni és elolvasni ezt a kategóriát is.