Hogy miért is szeretjük a viharokat? Nehéz lenne azt a számtalan érzést szavakba önteni, amit a természet erejének megtapasztalása közben átél az ember, de fizikai síkon megközelítve igen egyszerű választ adhatunk erre. A világ folyamatos mozgásban van, így a viharok is ezen törvényszerűség mellet más és más formát öltenek, nincs két egyforma belőlük. Ha egy egyszerű gomolyfelhőre pillantunk az égen láthatjuk, hogy arculata minden pillanatban változik – és akárcsak a hópelyhek világában – mindegyikük egyedi és utánozhatatlan.
Ha csak ezt az egy érvet hoznánk fel az ominózus „MIÉRT” kérdésre bőven elég lenne, de nem csak erről van szó. Sokan a viharokat valami gonosz, pusztító rosszként állítják be amit nem nagyon tudok értelmezni. Ha ismét a fizikai síkot tekintjük kiindulási pontnak, talán még meg is tudom érteni ezt az érzést, hiszen házakat döntenek romba, és az ember számára értékes/fontos dolgokat pusztíthatnak el. Ilyenkor mindig fel kell tenni egy alapvető kérdést: mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás? A viharok, amióta ez a bolygó létezik, szerepet játszottak a természet alapvető működésében. Az univerzum, a bolygónk, a természet, de még az emberi test is egy tökéletesen megalkotott, és működő rendszer. Ebben a tökéletességben ugyanolyan fontos szerepe van a viharoknak mint a tűznek, víznek vagy levegőnek. Ha ezt el tudjuk fogadni, és nem csak a negatív tulajdonságokat akasszuk rá a természet erőire, talán másképp tudunk majd rájuk tekinteni.
Számtalan hozzászólást olvastam már olyan hangvételben, hogy hogyan lehet egyáltalán örülni olyan hevesebb viharnak ,ami egy településen pl. komoly károkat okozott. Az ok egyszerű, maga a természetességük. Mivel a természet része, így ebből adódóan a vihar természetes, a magyar nyelv nagyon szépen kifejezi tisztaságát. Senki se értse félre! Egy viharokat szerető ember nem más kárának örül, egész egyszerűen megszólítja őt egy belső hang, a természettel való harmónia ősi nyelve. A viharok ereje, szépsége, változatos megjelenése, és a közelükben átélt földöntúli élmény közelebb viszi őket a teremtőhöz, a fizikai síkon megélt élményeken túl valami egészen más energiák birtokába jutnak.
Igen, az élővilágban is okoz „károkat” egy hevesebb vihar, de ezeket a sebeket a bolygó „immunrendszere” hamar befoltozza, nem kér érte pénzt, sem aranyat. Ha egy embernek anyagi kára keletkezik, annak helyreállítása már egészen másképp történik, sajnálat és bánat övezi a bekövetkezett helyzetet, ami a természetben nem létezik. A természet gyógyereje tökéletes, az ember alkotta rendszer azonban már más tészta.. A kérdés, hogy a viharok vagy a természet erői gonoszak, vagy a mi rendszerünk tökéletlen? A választ mindenki magában keresse, ne a médiában vagy a tudományban.
Ennek fényében vezetném fel azt a csodálatos élményt, amit kettő nappal ezelőtt Hatvan közelében átéltünk. Nem csak a látvány volt az, ami miatt maradandó élményt hagyott bennünk a vihar, hanem az az energia áramlás, ami érkezése előtt jelen volt a levegőben. Ezt leírni nem lehet, ezt érezni kell.
Amit azonban meg tudunk osztani veletek, az a fényképező által is rögzített pár fotó. A képeknek azért van hatalmas erejük, mert rájuk tekintve fel tudjuk eleveníteni az akkor látottakat, felidézni azt az érzést amit akkor megtapasztaltunk. Ezért fontos a dolgokat megélni, és nem képeken nézegetni. A kép igazából a kép készítőjének adja vissza az élményt, a kívülálló ember csak annak „felületes” szépségét látja, a valóság csak egy kósza darabját kapja meg. Ezért mindenkit arra ösztönzök, hogy ne csak a képeket nézegessétek a facebookon, ne csak a filmek előtt üljetek a fotelben, hanem menjetek ki a természetbe, és éljétek meg a pillanatot!
Akkor jöjjenek a képek, szépen sorjában. Az első képen az érkező rendszer láthatjátok, ahol már látható a távoli peremfelhő.
Pontosan 10 perc elteltével már jó látható volt, hogy igazi csoda születik előttünk, nagy szerencsénkre egy lecsapó villám is segített a kép elkészítésében.
A következő perceket leírni már nagyon nehéz lenne. A csúcsra robbant energiatöbblet, és az ehhez kapcsolódó földöntúli látvány hatása önkívületi állapotba emelt, csodálatos periódus következett.
Ebben az időszakában a villámok csak viszonylag kis számban cikáztak a medúza szoknyája alatt, így a rövidke idő miatt igen nehéz volt látványos fotót elcsípni. Ilyen villámmentes időszakban készült a következő panoráma, amin jól látható a rendszer bámulatos struktúrája.
Mivel csúcskategóriás fotómasinákkal és objektívekkel nem rendelkezünk, viszonylag hosszan exponált képeket csináltunk ami a felhők elmosódásán is jól látható.
A nagy kapkodások közepette viszonylag sok képet sikerült készítenünk,
nem is igazán tudnék közülük választani, hiszen minden pillanat egyedi, és megismételhetetlen.
Amint a csapadék és a kifutószél távozásra kényszerített, próbáltunk a rendszer elé kerülni, de nem sok előnyre tudtunk már szert tenni. A peremfelhőről készült utolsó felvétel Sámsonháza térségében készült, ahol egészen másképp festet mint azelőtt.
Ebben az időszakban sikerült pár villámfotót is készíteni, de ennek az éjszakának nem ez volt az igazi fénypontja.
Egy igen bámulatos éjszakát tudhatunk magunk mögött, ezért mindenképp érdemes volt a természet közelségében töltenünk ez az időszakot. Köszönjük!
Lőrincz Norbert
