Pénteken – hasonlóan az elmúlt napok történéseihez – minden kezdődött elölről, de ekkor már a reggeli órákban is igen aktív volt a légkör.

Egyre erőteljesebb, számukat tekintve is jóval több páciens volt jelen a radaron, újabb konvektív nap elé néztünk. Úgy döntöttünk, hogy a délutáni órákban aktívabb üzemmódra váltunk és picikét délebbre autózunk Hatvan térségébe. Titkon abban reménykedtünk, hogy sikerül elcsípni egy villámtevékenységet is produkáló gócot, nagyon régen láttunk már egy belevaló hózivatart.

Első felvételünk nem az égről, hanem egy szarvas csapatról készült akik nagy érdeklődéssel néztek irányunkba, nem igazán törődtek azzal, hogy portré készül róluk.

Hatvan közelébe érve egy igen aktív hózápor mutatkozott tőlünk nyugati irányba.

Mire a közelébe értünk sajnos igen sokat veszített az erejéből, a radaron látott sárgás színét halvány zöldes árnyalatra cserélte, leépülő állapotba került. A felhőzete alá kerülve azért készítettünk pár képet az aláhulló hópelyhekről, érdekes látványt adott.

Sűrű hóesésbe keveredtünk melynek köszönhetően széles mosoly került az arcunkra. Imádjuk bambulni a kavargó hópelyhek szinte másodpercenként változó keszekusza táncát, legszívesebben órákig néztük volna ezt a színdarabot.

Egyik pillanatról a másikra aztán kisütött a nap és egy távoli hózápor jelent meg a mélykék égbolton.

Mivel minden irányba nagyon jó kilátás volt erről a helyről úgy döntöttünk, hogy tábort verünk és innen kísérjük figyelemmel a környéken kialakuló záporokat. Rövid idő elteltével a nyugati horizonton jelent meg egy újabb csodaszép hózápor, az ég és föld szinte eggyé vált…

Ha egy kicsikét ráközelítünk a hózápor hátoldalára, bármit bele lehet képzelni a következő képen látott pillanatba. Ha nyári hónapban készült volna ez a fotó, lehetne felhőszakadás, egy éppen berobbanó légzuhatag, vagy egy szupercella mezociklonja? 🙂

Ez a masszív állapot persze csak igen rövid ideig tartott hiszen pár perc elteltével már „szellősebb” képet mutatott…

Ha már a heves eseményeket idéző pillanatoknál tartunk, volt egy másik hasonlóan érdekes formáció amely tőlünk északi irányba jelentkezett. Alig vártuk, hogy a kicsike meginduljon lefelé és egy téli hótornádó kavarja fel a szántóföldek talaját. 🙂

Hihetetlen, de ugyan ebben a pillanatban egy hózápornak álcázott kakasfej jelent meg a nyugati oldalon, földbe gyökerezett a lábunk. 🙂 Szemével folyamatosan minket fürkészett, csőrével a talajt súrolta… Sosem lőttünk még ekkora jószágot, a vadászatunk beteljesedett és maximálisan elérte célját! 🙂

Ezzel a brutális méretű madárral végre megtelt a plató, hazafelé indultunk. A naplementét megelőzően fordultunk rá a városunk felé vezető útra ahol egy utolsó képet készítettünk a Mátra egyik darabkáját ostromló világító hózáporról.

Eszméletlen boldogok voltunk, hogy egy ilyen változatos napot tölthettünk el a hózáporok társaságában. Gondolom nem kell már külön leírnunk, hogy miért vonz minket ennyire a téli konvektív napok látványa, a fent látott képekben minden „rejtély” benne van. Mivel holnap még van lehetőség újabb mega kakas elejtésére, nagy izgalommal várjuk a következő nap történéseit…

Tegnap délután 11 éves fiamat és egyik barátját kirándulni vittem az északi határ közelébe ahol az elmúlt napokban igen vastag, 30 cm feletti hóréteg alakult ki. Hatalmas élmény volt ez a számukra hiszen a mögöttük álló évtizedben nem igazán alakult ki térségünkben ilyen vastag hótakaró, élvezettel vetették magukat bele a hófehér kristályok sűrűjébe.

A kevésbé napos északi részeken továbbra is vastag hóréteg tapadt fák és bokrok ágaira, viszont a déli tájolású területeken a napsugarak hatására a hó megolvadt ami a -3 fok körüli levegőben vastag jégpáncéllá alakult át. A hatalmas teher hatására rengeteg fa dőlt már ki a térségben, az autóút mentén temérdek fa roskadozik a nagy súly alatt.

A vidám hócsata és szánkózás után hazafelé indultunk. Rónabánya térségét elérve pazar látvány tárult elénk ami a vastag jég és a lemenő nap közös játékának volt köszönhető. A fákat borító jégpáncél sárgára festette az ágakat, aranyló színben úszott minden.

A nap egyre lejjebb bukott, a táj pedig ehhez hasonulva még inkább aranya színbe öltözött. A szél folyamatosan erősödött miközben egyre több jeges ág hullott le a környező fákról. Recsegő, koppanó hangok járták be a környéket, a táj ennek ellenére bámulatosan festett.

Tovább ereszkedtünk lefelé, de a mindig más oldalát mutogató csodaszép táj állandó megállásra kényszerített.

Mesés világ volt ez számunkra, de a környéken található erdők fái egészen más véleményen lehettek. Biztos, hogy sok fa dőlt és dől ki jelen pillanatban is a jég hatalmas súlya miatt, ennek a földöntúli szépségnek hatalmas ára van…

Pár kanyarral lejjebb ismét megálltunk, és egy pazar kilátással bíró részről megcsodálhattuk a naplementét is. Nem volt egyszerű átvergődni magunkat a földútra dőlt fák miatt, de nagyon megérte!

A legszebb pillanatokat egy galériába gyűjtöttük, ezt láthatjátok a következő képsorokon.

A levegő egyre hidegebb lett, -6 fok körül járt ebben a pillanatban. Elindultunk a autóhoz, még egy utolsó pillantást vetettünk a nap egy aprócska darabjára.