A tegnap érkező hidegfront újabb havazást hozott a magasabban fekvő területekre. A reggeli órákban egy rövidke körútra indultunk, hogy készítsünk pár felvételt a tavasz közepén támadó tél nyomairól.
A hóesés nyomai már 300 méter felett mutatkoztak, de a vastagabb hótakarót inkább 400 méter felett láthattunk. A tavasz és tél is jelen volt a térségben, érdekes látvány volt így együtt…
Egyre feljebb haladva a tavasz nyomai eltűntek, a vastagabb hótakaró miatt a tél került hatalomra.
Galyatetőn a 10-12 centis hótakaró, és a -2 fokos hőmérséklet mellett zúzmarával borított gallyak jelezték, hogy ez bizony egy valódi téli nap a javából!
A frissen kivágott fákat is vastag paplan fedte be amiből csak a hó látványának tudtunk örülni. Sajnos egyre többfelé látni, hogy tarvágásos fakitermelés folyik a Mátrában, nem igazán tudjuk eldönteni szükség van-e erre…
Nem tudjuk, hogy valaki odafenn meghallotta-e segélykiáltásunkat a hiányzó hózáporokról illetve hózivatarokról, az elmúlt hetekben végre olyan csodákat láthattunk, melyekre már a mögöttünk álló tíz évben alig-alig volt csak példa. Bár egyik szemünk végre nevetett a tavasszal érkező hófergeteg pompás látványának köszönhetően, a másik viszont pirosra dagadt az erőteljes sírás hatására, amely látta a korán kinyílt virágok vesztét és a gyümölcsösökre mért megsemmisítő csapás mértékét.
A hózáporokat most nem a Mátra közvetlen közelében, hanem Miskolc városához viszonylag közel, egy éledező szántóföld mellett kanyargó földútról kísértük figyelemmel. Picikét reménykedtünk abban, hogy egy hózivatart is sikerül majd becserkészni a térségben, ebben azért nem lett szerencsénk. Ettől függetlenül csodálatos dolgokat láttunk, tekintsétek meg képes összefoglalónkat erről az igen változatos napról.
Nagyon nehéz lesz majd szelektálni, hogy mely képek ne kerüljenek be a bejegyzésbe mivel mindegyik egyedi szépséggel rendelkezik. Első felvételünk az érkezést követően, valamikor negyed kettő magasságában készült a tőlünk délre kialakult gyengécske hózáporról.
Eközben északon, az Északi-középhegység felett egy jóval masszívabb tömb felhőzete jelent meg, egyre biztatóbban festett körülöttünk az ég. A hegyvidéki terület fölé érve egy jól elkülöníthető, magasba törő Cb indult a felfelé…
Eközben tőlünk nyugatra is egy mesés tömb sodródott déli irányba, úgy forgattuk a fejünket mint R2-D2 a Csillagok Háborújában… 🙂 Ezen hózápor legszebb pillanatait a következő galériába gyűjtöttük össze.
Az észak felől érkező hózápor egyre közelebb araszolt hozzánk, változatos táncba kezdett a sűrű csapadéksáv.
Ez a hózápor egyébként az orrunk előtt vált semmivé, halálát megelőzően mammatus felhők is megjelentek az egyre ritkuló csapadéksáv felett.
Tőle kicsit keletebbre egy UFO alakú hózápor is megjelent amely földöntúli perceket varázsolt elénk.. 🙂
Bár a hózáporok menetelése még nem ért véget, hazafelé indultunk. Út közben egy robbanást idéző, gomba alakú felhő is feltűnt a Mátra déli oldalán…
A házunk mellett fekvő füves területről még egy utolsó panoráma képet készítettünk, szép nap volt ez a mai is!
Miközben a Mátra magasabban fekvő területein hófehér paplan okozott téi hangulatot, a „másik oldalon” hamisítatlan tavasz húzta elő az első virágokat. A mögöttünk álló évekkel ellentétben most nem hirtelen jött, rövid ideig tartó virágzás zajlik a hamar érkező tartós meleg hatására, a különböző növények lassú növekedés kíséretében viszonylag hosszú ideig pompáznak, több időt kapnak a változékony tavaszi időjárástól.
Kicsivel több, mint egy héttel ezelőtt a Mátrában túrázva (700-750m magasságban) még a hóvirágok alkotta szőnyegben gyönyörködhettünk, az alacsonyabban fekvő területeken is csak néhol bukkant elő egy-egy ibolya.
A mögöttünk álló vasárnap reggelén kialakult mátrai hótakaró látványát követően egy kis tavaszi hangulatra is vágytunk, ezért a kora délutáni órákban a tőlünk nyugatra fekvő Cserhát egyik legszebb részén, a Pogányvár ligetes területén kirándultunk egyet. A terület egyébként tájvédelmi körzet, ahol több védett növény, illetve állat is megtalálható, de mi most kimondottan a tavaszi virágok miatt jöttünk a helyszínre. Ezt a csodaszép környéket egyébként évente többször is meglátogatjuk, ha sétálni támad kedvünk szinte mindig itt kötünk ki a fiammal aki szó szerint imádja ezt a varázslatos helyet (nem csoda, hiszen pici gyerek kora óta jár velem ide).
A következő pár képen láthatjátok, hogy milyen virágok díszítik éppen az egyébként vulkanikus kőzet alkotta talajt. A környék egyik legüdébb színfoltja a mérgező, de mégis csodálatos tavaszi hérics, amely védett növényeink közé tartozik.
Ez a bámulatos virág többfelé igen nagy mennyiségben található, látványos képet kölcsönöz a tavaszi tájnak. Erről a csodaszép helyről a kilátás is páratlan, egy virágos réttel párosítva bámulatos látvány tárul a szemünk elé.
Egy másik védett virág amely ezen a ligetes területen megtalálható a fekete kökörcsin. Ez a virág is – a tavaszi héricshez hasonlóan – védettséget élvez Magyarországon (1982 óta), természetvédelmi értéke 10.000 Ft.
Persze nem csak védett virágokat találunk a környéken…az alacsonyra fejlődött tölgyfák alatt szívesen bont virágot az orvosi tüdőfű is, melynek már a neve is elárulja, hogy egy olyan gyógynövénnyel van dolgunk, amit régen a tüdő tisztítására használt a népi gyógyászat.
A sokak számára ismert és közkedvelt ibolya is hatalmas tömegben virágzik mindenhol, csodaszép telepeket alkot a bokrok alatt, magányos tölgyek közelében, vagy az erdőkben. A salátaboglárkával szívesen bandázik, a sárga és kék harmóniája tökéletes látvány.
A sziklásabb réteken a fürtös gyöngyike egyedi virágzata díszeleg, amely a kertekben is szívesen látott vendég.
Ezen felül még számtalan apró virág díszíti ezt a páratlanul mesés környéket, de a kökény, galagonya, csipke és vadkörte is napokon belül csatlakozik a már virágot bontott növényekhez (a kökény már itt-ott virágba is borult).
Nincs is szebb, mint egy szemét mentes, virágokkal díszített rét, ezért nagyon fontos, hogy az eredeti állapotában megőrizzük ezt a növény és állatvilágban igen változatos helyet a gyermekeink számára is. Ha ilyen helyen kirándulunk nagyon figyeljünk oda minden lépésünkre, és ne feledjük…a természet minden mozdulatunkat szemmel tartja! 🙂
A természet szemmel tart titeket, figyeljünk oda rá! 🙂
Szombaton, már a délelőtti órákban konvektív csapadékot adó felhők érkeztek északi irányból. Ezek a tömbök igen változatos formájú csapadékot szórtak a tájra eső, havaseső, illetve hó egyaránt hullott belőlük, természetesen a tengerszint feletti magasság határozta meg leginkább milyen formában ért talajt a zápor.
Az alacsonyabban fekvő területek felett áthaladó tömbök felhőalapjai alatt is nagyon jól kivehető volt, hogy a magasban érkező hideg levegő miatt itt is hó formájában indult a csapadék, de az alsó légréteget kitöltő 5-10 fokos levegőben esőcseppként érkezett a talajra. A következő képeket Heves város közelében készítettük, ahol nagyon jól látható a csapadék halmazállapotának változása.
Eközben a hegyvidéki területek magasabban fekvő részeit hózáporok ostromolták, szombat reggelre csodaszép téli táj fogadott minket a Mátrában. Az első fehér foltokat Fallóskút (670m) közelében pillantottuk meg, de a már igazán téli oldalát mutató táj Bagolyírtás (780m) térségébe érve fogadott.
Itt már 1-2 centiméteres hó fedte a talajt
Tovább autóztunk Galyatető felé. A magassággal párhuzamosan a hóréteg vastagsága is nőtt, egyre csodálatosabban festett minden. A következő felvételek még Galyatető előtt, kb. 840 m tengerszint feletti magasságban készültek, itt már 3-5 centiméteres hóréteg is díszítette a fák ágait és az erdő talaját.
A Piszkés-tetői Obszervatórium (900m) felé vezető út kereszteződésében aztán leparkoltunk és gyalog folytattuk utunkat Galyatető felé. Az autóból kiszállva bámulatos táj fogadott, varázslatos volt a vastag hótakaró és a felkelő nap kontrasztjának mesés összhatása. Itt már kb. 5-6 centiméteres hótakaróval találkoztunk, de rövid idő után vettük csak észre, hogy a fáktól, erdőtől távolabb eső nyílt területeken tudott vastagabb hóréteg kialakulni.
Tél a tavaszban
A Galyatető felé vezető, érintetlen hótakaróval borított turistaútvonalon haladtunk felfelé, a téli tájra jellemző néma csendet a madarak tavaszi éneke törte csak meg…
Galyatetőn egy vérbeli téli nap fogadott. Fenyőfákat borító vastag hótakaró, egy jópofa hóember de minden pillanat ami a telet idézi jelen volt a településen.
A TV-torony melletti parkban mértük a legvastagabb hóréteget, itt átlag 8 cm-es takaró borította a füves területet.
Utunkat a Galya-kilátó felé folytattuk, ahol újabb felejthetetlen látvány tárult a szemünk elé. A már viszonylag magasan járó nap fénye beragyogta a kilátó melletti fákat borító vastag hópaplant, a kék ég és a hófehér takaró együttese bámulatos látvány volt.
Fehér és kék
Lassú léptekkel haladtunk felfelé, az egyik lépcsőfokon parányi vörösbegy nézett ránk kíváncsi szemekkel, nem igazán zavarta jelenlétünk.
Kíváncsi vörösbegy
Eközben a nap melegének köszönhetően olvadásnak indult a tavaszi hótakaró, miközben az erősödő szél is egyre több havat fújt le a fák ágairól. Hazafelé indultunk, de még egy utolsó képet készítettünk az autó lehúzott ablakából. A Mátra alatt elterülő alacsonyabb tájakon már egyre inkább a tavasz üde színei domináltak, de az orrunk előtt lévő fa ágán még vastag hótakaró jelezte a tél jelenlétét. Érdekes kontraszt volt ez, a távolban elterülő völgy életlensége miatt azonban nem tudjuk ezt száz százalékban visszaadni nektek…
Távoliban a tavasz, előttünk a tél
Az olvadó hótakaró alól egyre több helyen bukkant elő a tavaszt jelző ibolya, boldogan sütkéreztek újra a meleget adó napsütésben.
A délutáni órákban egy rövidke kirándulást tettünk a Cserhát lankái között is ahol hamisítatlan tavasz fogadott. Erről egy rövidke összefoglalót a következő bejegyzésben láthattok.
A március hónap egy igen aszályos, hőmérséklet tekintetében is igen változékony értékeket produkáló időszakot hagyott maga után. Pásztói állomásunkon 4.3 mm, a salgótarjáni mérőhelyen pedig 3.6 mm csapadékot regisztráltunk aminek hiányát egyenlőre ellensúlyozza a mögöttünk álló tél csapadékban gazdagabb időjárása. (de meddig?) A legmelegebb márciusi napon 23.2 fokot mértünk, a leghidegebb reggelen -8.2 fokig csökkent a hőmérséklet. A hónap átlaghőmérséklete 5.2 fok volt Pásztón amely a normál értéknek ugyan megfelel, de igen változatos időszakok hozták össze ezt látszólag „egyértelmű” kiválóságot.
Kevesebb mint kettő héttel ezelőtt még fagyos reggelek és látványos hózáporok tarkították térségünk időjárását, majd az április első napján mért 25.0 fokos maximum hőmérséklet meghozta az idei év első nyári napját. Ha ez még nem lenne elég az ország keleti felében igen erőteljes zivatarok alakultak ki, Tokaj térségében például a több centi vastag jégtakaróhoz özönvízszerű eső párosult, rövid idő alatt 80.7 mm eső hullott az Országos Meteorológiai Szolgálat mérőjébe ami megdöntötte a napi csapadékrekordot is.
Az idei év első zivatarvadászatát végre mi is átélhettük, a Mátra déli oldalán kialakult magányos cellát kísértük figyelemmel.
Valamikor fél négy magasságában egy ártatlannak tűnő gomolyfelhő alakult ki tőlünk délre, kertészkedés közben készítettük róla a következő felvételt.
Születőben
A gomolyfelhő a Mátra déli oldala felé sodródott ahol egyre magasabbra törő csúcsokat indított a magasba. Autóba ültünk és az akkor már gyengécske csapadékot produkáló zápor nyomába szegődtünk.
Egyre masszívabb
Rövid idő múlva aztán bejelzett a villámtérkép, zivatarrá fejlődött. Ebben a pillanatban Gyöngyös városa felett tartózkodott ahol apró szemű jég is hullott belőle.
Közel egy órán keresztül néztük a hátoldalán folyamatosan magasba emelkedő tornyok csodaszép játékát, majd Gyöngyös felé vettük az irányt ahol ismét tábort vertünk. Ebben az időszakban már termetes üllővel büszkélkedhetett, nyári zivatarokat meghazudtoló látvány tárult elénk.
Nyár?
A nap szép lassan a horizont alá bukott mögöttünk, barátunk ideje is a végéhez közeledett.
Naplementében
Hazafelé indultunk, de tőlünk északra illetve keletre továbbra is igen aktív volt a légkör. Nagyon szomorúak voltunk, hogy nem szegődhettünk a távoli zivatarok nyomába, de nyolc órára ugye haza kellett érnünk…
Sötétedést követően távoli villámlások díszítették a keleti égboltot, vágyakozva néztük kertünkből a villámfényben kirajzolódó congestusok körvonalait.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.