Bár az országban már több helyen is kialakult zivatar a mögöttünk álló napokban, itt Nógrád megyében még nem kaptuk meg ezt a számunkra igen kedves ajándékot, mostanáig. Szombat délelőtt ugyanis egy igen markáns konvektív csapadékrendszer haladt végig az északi országrészben, útját többfelé villámtevékenység is kísérte.
A csapadék érkezését megelőzően igen alacsony felhőzet mutatkozott a Cserhát csúcsai felett, vihar előtti csend lett úrra a térségben.
A konvektív rendszer közelebb került hozzánk, a távoli hegyeket egyre jobban eltakarták a sűrűn hulló esőcseppek.
A csapadék aztán egyre erősebben hullott, bőséges mennyiség (21mm) öntözte meg a még mindig szomjas földeket.
A mögöttünk álló napokban végre megérkezett a várva várt csapadék, három nap leforgása alatt 30 mm-t meghaladó csapadékösszegnek örülhettünk itt, a Mátra nyugati oldalán fekvő Pásztó városában.
A mediterrán ciklonból lehulló esőt követően megkezdődött a hátoldali hideg levegő beáramlása, a folyékony halmazállapotú csapadékot egyre több helyen havaseső, hó váltotta fel, vasárnap reggelre a tél és tavasz együttese csodálatos színekbe öltöztette a környék magasabban fekvő területeit. Tőlünk keltre, a Mátra hóval borított csúcsai bukkantak elő az alacsony szintű felhőzetből,
nyugati oldalunkon a Cserhát dicsekedett a szebbnél szebb látványoságokkal.
Nehéz volt dönteni, hogy melyik oldalon tegyünk egy rövidke sétát, az idő rövidsége miatt az utóbbi mellett tettük le a voksunkat.
Mielőtt az erdősebb területre értünk volna, a csécsei elágazóval szembeni kis beugró részen készítettünk pár felvételt, csodás látvány volt a hóval fedett Cserhát,
majd az innen kb. egy kilométerre fekvő, Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Pogányvári kőfejtó területén sétáltunk egyet.
Itt bámulatos téli időben töltöttünk el egy fél órát, csodaszép látvány volt a tavasz és tél együttese, a lábunk alatt hangosan ropogó hó hangjához harsány madárdal párosult.
A reggeli kirándulásunk alatt sok-sok fotót készítettünk, ezek közül láthattok párat a következő galériában.
Hazafelé menet készítettünk pár újabb képet a Mátra havas lejtőiről is, órákig tudtuk volna bámulni a folyamatosan változó táj szépségeit.
Erőteljes hidegfront hozott látványos hózáporokat, az északi határ közelében hózivatar is kialakult. A hózáporok, a naplementét megelőzően, kettő hullámban érték el az Északi-középhegység térségét.
Az első hózáport a Cserhát keleti oldaláról kísértük figyelemmel, az erőteljesen örvénylő hófal szépen lassan bekebelezte a távoli csúcsokat.
Ezt követően nyugodtabb pillanatok következtek, a lemenő nap fényében szebbnél szebb felhőalakzatok mutatkoztak. A távozó rendszer üllője is szépen kirajzolódott,
miközben a Mátra felett egy gyengécske hózápor vonaglott.
Salgótarján városát is hózáporok ostromolták,
hatalmas pelyhekben hullott a hó, igaz csak rövid ideig.
A hidegfronthoz tartozó hózáporok második hulláma előtt csodaszép dolog történt a Mátra hegyvonulatai felett. A gyengécske hózáport követően, bámulatos felhők keletkeztek, melyeket a lemenő nap fénye narancsos színnel ruházott fel.
Ebben a pillanatban minden irányba volt valami szép az égbolton, amely a gyorsan vonuló felhőknek köszönhetően szinte minden pillanatban más arcát mutatta..
A front vonalán kialakult hózáporok már a szürkébb időszakban érkeztek, ettől függetlenül nagyon jól látható az intenzívebb csapadékhullás a következő felvételen.
A képen látható hózápor azonban csak rövid ideig tartott, látványos kinézete ellenére jelentős mennyiségű csapadékkal nem járt, persze lokálisan igen erőteljes csapadékhullást okozott Pásztó közelében.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.