Miközben a Mátra magasabban fekvő területein hófehér paplan okozott téi hangulatot, a „másik oldalon” hamisítatlan tavasz húzta elő az első virágokat. A mögöttünk álló évekkel ellentétben most nem hirtelen jött, rövid ideig tartó virágzás zajlik a hamar érkező tartós meleg hatására, a különböző növények lassú növekedés kíséretében viszonylag hosszú ideig pompáznak, több időt kapnak a változékony tavaszi időjárástól.
Kicsivel több, mint egy héttel ezelőtt a Mátrában túrázva (700-750m magasságban) még a hóvirágok alkotta szőnyegben gyönyörködhettünk, az alacsonyabban fekvő területeken is csak néhol bukkant elő egy-egy ibolya.
A mögöttünk álló vasárnap reggelén kialakult mátrai hótakaró látványát követően egy kis tavaszi hangulatra is vágytunk, ezért a kora délutáni órákban a tőlünk nyugatra fekvő Cserhát egyik legszebb részén, a Pogányvár ligetes területén kirándultunk egyet. A terület egyébként tájvédelmi körzet, ahol több védett növény, illetve állat is megtalálható, de mi most kimondottan a tavaszi virágok miatt jöttünk a helyszínre. Ezt a csodaszép környéket egyébként évente többször is meglátogatjuk, ha sétálni támad kedvünk szinte mindig itt kötünk ki a fiammal aki szó szerint imádja ezt a varázslatos helyet (nem csoda, hiszen pici gyerek kora óta jár velem ide).
A következő pár képen láthatjátok, hogy milyen virágok díszítik éppen az egyébként vulkanikus kőzet alkotta talajt. A környék egyik legüdébb színfoltja a mérgező, de mégis csodálatos tavaszi hérics, amely védett növényeink közé tartozik.
Ez a bámulatos virág többfelé igen nagy mennyiségben található, látványos képet kölcsönöz a tavaszi tájnak. Erről a csodaszép helyről a kilátás is páratlan, egy virágos réttel párosítva bámulatos látvány tárul a szemünk elé.
Egy másik védett virág amely ezen a ligetes területen megtalálható a fekete kökörcsin. Ez a virág is – a tavaszi héricshez hasonlóan – védettséget élvez Magyarországon (1982 óta), természetvédelmi értéke 10.000 Ft.
Persze nem csak védett virágokat találunk a környéken…az alacsonyra fejlődött tölgyfák alatt szívesen bont virágot az orvosi tüdőfű is, melynek már a neve is elárulja, hogy egy olyan gyógynövénnyel van dolgunk, amit régen a tüdő tisztítására használt a népi gyógyászat.
A sokak számára ismert és közkedvelt ibolya is hatalmas tömegben virágzik mindenhol, csodaszép telepeket alkot a bokrok alatt, magányos tölgyek közelében, vagy az erdőkben. A salátaboglárkával szívesen bandázik, a sárga és kék harmóniája tökéletes látvány.
A sziklásabb réteken a fürtös gyöngyike egyedi virágzata díszeleg, amely a kertekben is szívesen látott vendég.
Ezen felül még számtalan apró virág díszíti ezt a páratlanul mesés környéket, de a kökény, galagonya, csipke és vadkörte is napokon belül csatlakozik a már virágot bontott növényekhez (a kökény már itt-ott virágba is borult).
Nincs is szebb, mint egy szemét mentes, virágokkal díszített rét, ezért nagyon fontos, hogy az eredeti állapotában megőrizzük ezt a növény és állatvilágban igen változatos helyet a gyermekeink számára is. Ha ilyen helyen kirándulunk nagyon figyeljünk oda minden lépésünkre, és ne feledjük…a természet minden mozdulatunkat szemmel tartja! 🙂