Az elmúlt héten rengeteg villám világította be az éjszakát, egy-kettő felvételt nekünk is sikerült készíteni.
Csapatunkkal történt 2019-ben kategória bejegyzései
Heves zivatarok a középső országrészben
A mögöttünk álló hét igen „mozgalmas” volt a zivatarokat tekintve. A magas páratartalom, a felsőbb rétegekben kialakult minimális áramlás, és a nagy labilitás következményeként igen lassan mozgó, felhőszakadásokat produkáló zivatarok pattantak ki országszerte.
Villámárvizek, 3 cm körüli jég, és hevesebb szélrohamok is kísérték ezeket a cellákat, de a lassú áthelyeződés miatt inkább a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék okozott hatalmas problémákat.
Az egyik ilyen nap volt a szerda is amikor a középső, és keleti országrészben alakult ki konvektív rendszer. Csapatunk a nyíllal jelölt helyről figyelte a radarképen látható multicellás struktúrát amely lassan kúszott északi irányba.
A rendszer hevességére utalt, hogy szép lassan zöldes színekbe öltözött és peremfelhőt épített maga körül. Itt még kicsit messzebb volt tőlünk, de a felhőzete már igen látványosan festett.
Egy pár kilométerrel közelebb autóztunk hozzá ami nem igazán volt jó ötlet, mert nagyon közel kerültünk hozzá.
Egy panoráma kép a rendszerről:
Mivel egyre közelebb araszolt hozzánk a rendszer, keletebbre autóztunk egy picit. Itt egyre kontrasztosabbá vált a felhőzete, nagyon jól festett.
Panoráma fotón a pillanat:
Egy több képes panoráma:
Még több fotó:
CSODÁLATOS LECSAPÓ VILLÁMOK ÉJSZAKÁJA – A látványos kisülések
A késő esti órákban erőteljes keletkezés indult a Cserhát, és a Mátra vonulatai feletti. A Cserhát felett kialakuló Cb valamikor fél tíz környékén került aktív állapotba, ekkor még a nap lemenő fénye is látható volt alatta. Ebben az időszakban már igen aktívan szórta a lecsapó villámokat.
Egy 20 perc elteltével a zivatarfelhő egyre robosztusabb tornyokat emelt a magasba, és a megsokasodó villámok fényeiben elégedetten bámultuk az égi játékot:
Ahogy a villámok cikáztak arra lettünk figyelmesek, hogy a magasba törő cumulonimbus teteje is szikrázni kezdett, és egyre több lecsapó villám jelent meg a zivatarfelhőn kívül is. Volt olyan, amely a zivatarfelhőtől több kilométerre ért földet, így még a fényképezőgép látómezejébe sem esett bele. Ekkor születtek a legszebb fotók, mi pedig ledermedve néztük a felejthetetlen pillanatokat.
A Mátra oldalán kialakult cellából is sikerül pár szép fotót készítenünk, de ez már jóval messzebb volt tőlünk:
Csodálatos lecsapó villámok éjszakája – A kezdetek
Kedden is folytatódott a számunkra mozgalmas időjárás. 🙂 A délutáni órákban magasra törő gomolyfelhők jelentek meg az égen:
Egy time-lapse videón a lassan kialakuló gyenge zivatarról:
Ebben az időszakban még nem igazán tudott erőteljesebb zivatar kialakulni térségünkben. Egy-két rövid ideg életben maradó, és gyenge villámtevékenységgel járó tömb azért megmutatta magát az Északi-középhegység csúcsai felett.
Egy újabb time-lapse erről a celláról:
Egy gyenge szivárványt is kialakult:
A sötétedést követően még nem gondoltuk, hogy egy igen izgalmas éjszaka előtt állunk. Folytatás a következő bejegyzésben.
Záporos, zivataros hétkezdet
A vasárnapi naphoz hasonlóan hétfőn is folytatódott a záporos, zivataros időjárás, de heves kísérőjelenségek már jóval kevesebb helyen fordultak elő. A felhőszakadásokat produkáló cellák leginkább a délnyugati országrészben mozogtak, ahol 40-70 mm csapadékot is kiadtak magukból. ( Vaskúton közel 70, Szekszárdon 44, az idokep.hu információi alapján)
A képen látott csapadéksávot Hatvan térségében figyelhettük meg. Ez a tömb nem produkált villámokat (így nem beszélhetünk zivataról csak záporról) ellenben elég intenzív csapadékhullást produkált a környéken.
A záporról készült time lapse videón igen látványos, a csapadéksávot övező felhőzet örvénylése:
20 perc elteltével is bőven hullott még csapadék a szinte egy helyben kipukkadó záporból, de már gyengülőben volt:
Eközben mögöttünk (déli irányba) újabb záporok, és gyenge villámtevékenységet produkáló zivatarok pattantak ki: