Csapatunkkal történt 2019-ben kategória bejegyzései

Viharvadászat az alföldi zivatarok árnyékában

Tegnap délután mi is autóba pattantunk, hogy megnézzük az Alföld térségében kipattanó zivatarok látványos felhőzetét, és halljuk a lecsapó villámokat követő mennydörgések szívmelengető hangjait. (kinek mi.. 🙂 ) A már kialakult rendszer érdekes mozgást mutatott a radaron.

Miközben a cellák felett tornyosuló üllők északnyugati irányba sodródtak, a „hátoldalon” folyamatosan keletkező gomolyok déli irányt adtak a rendszernek. Elég nehézkes volt megállapítani mi lesz 10 perc múlva, ezért a szemünkre hagyatkozva vágtunk bele a vadászatba.

Mivel északi irányból érkeztünk, Jászberény térségét elhagyva magunk mögött hagytuk a csapadékos területet, és megpróbáltunk a déli oldalára kerülni. Amikor kiértünk a csapadéksáv alól így festett az akkor még viszonylag gyenge csapadékot produkáló rendszer ezen része:

Mivel igen közel volt hozzánk a csapadék széle, és a folyamatos keletkezés miatt egyre inkább bekebelezett minket az erősödő rendszer, tovább haladtunk dél felé. 10 km-t tehettünk meg amikor a nap kisütött, és egyre félelmetesebb kinézettel ruházta fel az érkező vihart.

Egy picikét még távolabb autóztunk, és pár kilométerrel odébb vártuk be az egyre komolyabb ábrázatot mutató rendszert. Egyik pillanatról a másikra erős szél támadt, és már látni lehetett a lecsapó villámok halovány fényeit is. A felhők szinte örvénylettek, félelmetes látványt nyújtott ekkor:

A látvány olyan volt mintha egy jól kidogozott festményt néztünk volna.

Egy panoráma fotó:

A felhők kavargó mozgását egy time-lapse videón is megörökítettük:

Hazafelé menet több településen is láttuk a felhőszakadásokból származó eső nyomait:

Hatvan térségébe érve megpillanthattuk a napot is, melynek sugarai előtt újabb keletkezés volt megfigyelhető:

A sötétedést követően sikerült pár villámot is elcsípni, de nem igazán tudtunk már időt szánni erre…

Az ifjú viharvadász is elcsípett egy lecsapót.. 🙂

Még több fotó:

Késő esti zivatar

Szerda este gyenge konvekció volt megfigyelhető az északi határ közelében.

Nem sok gomoly tudott a megfelelő magasságba törni, ám volt egy páciens aki a határ közelében mégis zivatarrá tudott fejlődni. Mivel igen messze volt tőlünk (légvonalban kb. 40-50 km) inkább csak gyönyörködtünk a néha felvillanó felhővillámokban, és nem szegődtünk azonnal a nyomába. Egy kis villámot azért sikerült elcsípni, ezt látjátok a következő felvételen.

Fantasztikus érzés volt ez a 20 perc… tücsökciripelés, teljes szélcsend, távoli villámlások keszekusza játéka. Ősztől tavaszig mindig ezekre a pillanatokra várunk, végre itt van! 🙂

Felhőszakadás

Kedden is folytatódott a zivatarokkal tarkított időjárás. A délutáni órákban sötét alapú gomolyfelhők jelentek meg a Mátra északkeleti része felett. A vasárnapi naphoz hasonlóan (szinte mértani pontossággal) ugyan azon az útvonalon haladtak a cellák, és okoztak felhőszakadás intenzitású csapadékot a Cserhát déli oldalán.

Az első képen az egyre erősödő cellát láthatjátok:

Az ékező zivatar egyre nagyobb csapadékgócokat indított útnak, és egyre több lecsapó villám volt megfigyelhető, melyekre az igen rövid kisülés volt jellemző.

Az egyre erősödő csapadék környékén egy rövid ideg tartó, alacsony ívvel rendelkező szivárvány is is megjelent pár perc erejéig.

A cella bal oldalán látványos felhőalapok jelentek meg, és tették egyre félelmetesebbé az érkező zivatart.

Egy picikét délebbre autóztunk, és Palotás térségéből követtük az eseményeket. Innen nézve két erőteljesebb csapadéksáv volt megfigyelhető. Érdekes fotó is született ezen a helyszínen, amin egy magányos fa a két cella közé ékelődve várja az érkező vihart.

Egy panoráma fotót is fűztünk az aktuális pillanatról, szép látvány volt.

A folyamatosan csapkodó, rövid kisülési idővel rendelkező villámokról is sikerült pár felvételt készíteni. Egy-két lecsapó azért hosszabb ideig is látható volt, ezeket a 10X-es lassítás jól visszaadja.

Még több kép:

Távoli üllők, mammatus felhők kavalkádja

A hétfő este Eger térségében kipattanó cellák magasba törő üllőket, és szabálytalan alakú mammatus felhőket is festettek az égre. A naplementének hála igen kontrasztos, és erős sárga színben úszó felhőket figyelhettünk meg. Ezek a felvételek a Mátra nyugati felén készültek.

A még aktív zivatar ebből a szögből:

Üllők, mammatusok naplementében:

Naplementét megelőző látványos zivatar szivárvánnyal

Hétfő este egy északkelet felől érkező zivatar okozott látványos perceket Eger térségében.

A kelet felől kibukkanó nap egy szivárványt is festett a cella oldalára, ami még szebbé varázsolta ezt a pillanatot.

Egy rövidke time-lapse videó celláról:

Eközben számtalan lecsapó villámot figyelhettünk meg, az egyiket sikerült is lencse végre kapni.

A távolodó celláról készült time-lapse videóban is felvillan egy lecsapó villám.

Még több kép: