Hidegörvény zivatarai 1. (2021.05.30.)

A változékony, csapadékos időjárást produkáló magassági hidegörvény további zivatarok kialakulását segítette elő térségünkben. A kora délutáni órákban erőteljes gomolyfelhő képződés vette kezdetét, északi irányból újabb zivatarok érték el az Északi-középhegység térségét. Eközben a keleti országrészeben egy lassú mozgású konvektív tömb okozott kiadós csapadékot, amely a késő esti órákban kelet felé hagyta el országunk határát.

A kora délutáni órákban egy búzatábla virágokkal díszített csücskében letelepedtünk, és az észak felől érkező, folyamatosan erősödő tömböt kísértük figyelemmel.

Ez a cella nagyon lassan araszolt felénk, ezért viszonylag sokáig élvezhettük a társaságát. A fent látott két fotó egyébként a time-lapse anyagból került kivágásra melyen jól látható, hogy az erőteljesebb csapadékhullás pont előttünk indult be.

Ebben a pillanatban produkálta az első kisülést

Zivatarunk csak nagyon kevés villámlást produkált, a csapadékhullást kísérő hideg levegő igen hamar leépítette a hátul elhelyezkedő aktív gócokat.

A legszebb pillanatában gyengécske peremfelhőt is épített, hideg kifutószél jelezte, hogy ideje tábort bontani.

Peremfelhőcske

A nap további részében is kialakult pár gyengécske zivatar körülöttünk, az egyik a Mátra felett,

a másik pedig a Cserhát északi részén emelt hatalmas üllőt a magasba.

Kirándultunk, bőrig áztunk! (2021.05.29.)

A mögöttünk álló hétvégén kirándulni indultunk a családdal. A legkisebb viharvadász kívánságát teljesítve egy tőlünk nem túl távol fekvő helyre, Nemti településébe autóztunk. A kirándulást rövidre terveztük, mivel több kisebb túrát szerettünk volna teljesíteni. Vidáman, rövid ujjú pólóban vágtunk neki a csodálatosan üde zöld tájnak, eszünk ágában sem volt pulóvert tenni a hátizsákba ami hatalmas hibának bizonyult…:)

Még csak ártatlan gomolyok..

Az erős UV sugárzás miatt égetően forrónak éreztük a nap sugarait, ami a párás levegővel párosulva fáradékonyabbá varázsolta utunkat. Eközben egyre több gomoly jelent meg az égbolton, a Mátra felett gyenge csapadéksáv indult útjára.

Valami kezdődik

Ettől függetlenül rendíthetetlenül folytattuk utunkat, hamarosan megpillantottuk az erdőben bujkáló Kőleány varázslatos formáit. 🙂

A Kőleány

Már visszafelé haladtunk, amikor egy ég felé nyitottabb völgy nap melegítette fenekéről felfelé tekintve, fekete felhőalapok kavargására lettünk figyelmesek.

Valami készül…

Egyre gyorsabb léptekkel ereszkedtünk lefelé a hegyről, pár perc elteltével halk morajlást hallottunk a hátunk mögül. Ekkor készült a következő felvétel, nem sok időnk volt már hátra..

Sietnünk kell!

Alig haladtunk pár métert és hatalmas zápor kezdődött. Pulóver és esőkabát hiányában egy sűrű galagonya bokor lett a menedékünk, ahol a következő 15 percet töltöttük. Pingvinek módjára összebújtunk, hogy a testünk hőjével melegítsük egymást. A fedezék egyébként nagyon strapabírónak ígérkezett, viszonylag sokáig tartotta távol tőlünk a felhőszakadás szerű eső hatalmas cseppjeit, miközben lecsapóvillámokat kísérő morajlás jelezte nekünk a zivatar komolyságát. Az utolsó percekben már egyre több jéghideg esőcsepp jutott el a vállunkhoz, de a csapadék intenzitása egyre gyengébb volt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy folytatjuk utunkat az autó felé, ami egyébként már csak öt percnyi távolságra volt tőlünk. A sok eső miatt hatalmas sártengerré alakult a földút, lassan, nagy csúszások közepette ereszkedtünk le az utolsó kilométeren. Ahogy az lenni szokott , a hátralévő pár percben újra rázendített az eső, nem úsztuk meg szárazon! Ettől függetlenül vidáman, hatalmas mosollyal vetettük be magunkat a meleget adó autó fedezékébe, felejthetetlen élménnyel gazdagodott családunk. 🙂 (legalábbis nekem az volt! :)) )

Mivel északi irányból egy még erőteljesebb zivatar tűnt fel a radaron, gyors viharvadászatra „ösztönöztem” a családot. Mindezt persze a jól megérdemelt, finom ebéd elfogyasztását követően tudtam csak érvényesíteni, nem bántuk (bántam?) meg.. 🙂

Salgótarján határában találkoztunk a következő szépséggel, megérte megvárni a kicsikét:

Kevés csapadék, pár villám kíséretében

Hazafelé menet készült még pár fotó a mindig változó tömbökről, ezeket láthatjátok a következő galériában.

Változatos napot tudhatunk magunk mögött, szép emlékekkel gazdagodtunk ismét.

Halo, halo figyelem! (2021.05.27.)

A magassági hidegörvények, illetve hidegcseppek uralta időjárás kedvező feltételeket teremtett a magasban kialakuló, jégkristályok alkotta felhők létrejöttéhez. Ezen kristályokon (ha minden feltétel adott) a nap sugarai fénytöréseket hoznak létre, melléknap, halo, vagy naposzlop formájában. Idén már több ízben láthattunk naposzlop illetve melléknap jelenséget, most egy halo gyűrűjét figyelhettük meg a kora délutáni égbolton.

Halo 14:00-kor

Látványos zápor az esti égbolton (2021.05.20.)

Tegnap délután újabb záporok tarkították az átlagosnál jóval hűvösebb időjárást. A kora délutáni időszakban többször locsolta jéghideg zápor a környék szántóföldjeit, néha apró szemű jég kíséretében.

Záporok, apró szemű jég kíséretében

Az esti órákban egy igen látványos zápor érkezett a Mátra térségébe, picit egy mezocikonnal rendelkező zivatarcellára emlékeztetett. Ez a folyamatosan változó „felhőtorony” azonban a zápor előoldalán alakult ki, inkább egy mini multicellás záporként viselkedett.

Egy jelentéktelen zápor is tud bámulatosan festeni…

A 2008-as bejegyzések feltöltése befejeződött

Kedves Olvasóink!

Lassan de biztosan folytatódik a mögöttünk álló tizenöt év anyagának feltöltése. Nagy kínlódások közepette végre megszületett a 2008-as év teljes frissítése, így végre belevághatunk a 2009-ben történt események feldolgozásába is.:)

Egy pár képen keresztül szeretnénk egy kis ízelítőt adni a 2008-ban történtekről, eszméletlen látványos pillanatokat hozott számunkra ez az év…

A tél utolsó, és a tavasz első hónapjai – több alkalommal is – szépséges hózáporokat hoztak.

Hózápor 2008.03.13-án

Április közepén egy meglepetés szupercellát csíptünk el a Cserhát térségében.

Szupercella 2008.04.19-én a Cserhát felett

Júliusban egy bámulatos szupercellával randiztunk az Ipoly-völgyében, ahol 5 cm körül jegek ostromolták a tájat.

Szupercella Ludányhalászi határában 2008.07.07-én

A Balatonnál hatalmas „port”(inkább vizet) kavaró szupercella maradványával is találkoztunk Hatvan közelében.

Egy kipukkanó szupercellára várva 2008.07.14-én

Jászberény közelében heves zivatarokkal bandáztunk július utolsó hetében.

Heves zivatarok Jászberény közelében 2008.07.24-én

A következő linkre kattintva eléritek a 2008-as év összes bejegyzését, jó böngészést kívánunk mindenkinek!

http://www.viharvadaszok.hu/category/2008/