Tegnap délután beröffent a légkör, a konvekciónak köszönhetően zivatarok pattantak ki a délutáni órákban. Már a déli órákban magasba törő gomolyfelhők jelentek meg a magasabb hegycsúcsaink felett, melyek ekkor még csak záporokat szórtak a tájra.
Délután aztán egyre több helyen villámok is kísérték a záporokat, az idei zivatarszezon végre kezdetét vette. 🙂
Pár fotót mi is elcsíptünk a Mátra felett kialakuló cellákról, őket láthatjátok a következő pár képen.
Reggel van, vár a munka. Valami azonban más mint szokott, mivel erőteljes villámok hangja rezegteti a szobám ablakát. A szükséges dolgokat a táskámba csapom, de egy tárggyal több kerül a melós cuccok közé, a fényképezőgépem. Gyors léptekkel a biciklimhez sietek, bár erősen hezitálok azon, hogy a nyeregbe merjek-e ülni. Az egyre hangosabb robbanások közepette azon kapom magam, hogy már a pedált taposom, a nyílt utcán találom magam. A lecsapó villámok tánca lenyűgöző, egyik a másikat követi. Magamban a másodperceket számolom, 10-20 másodperces eltéréssel nyúlnak le a föld felé, félelmetes világba csöppentem. Az égi fények pár száz méterre tőlem szabadulnak meg a feszültségtől, parázni kezdek az alattam kattogó villámvonzó szerkezet tudatától.
Az égiek azonban kegyesek hozzám, biztonságban beérek a munkahelyemre. Ekkor egy kósza gondolat mámorában az épület tetejére szaladok, és megpróbálok egy képet készíteni az aranyló színben úszó zivatarról.
Gyönyörű – motoszkál fejemben a gondolat -,
de ezt követően valami még jobb dolog történik velem. Az egyik képen sikerül elcsípnem egyet, a várost ostromló villámok közül, örömöm leírhatatlan. Csodálatosan fest egy képen a felkelő nap fénye, és a félelmetes hangok közepette felvillanó lecsapóvillám párosa.
Köszönöm ezt a reggelt, sosem felejtem el…
Tárnai László
Igen látványos zivatarok alakultak ki vasárnap az Északi-középhegység térségében. Csapatunk egyik fele a Mátrától délre állomásozott, míg a másik Salgótarján térségében követte a fejleményeket.
A Mátra déli oldalán berobbanó zivatarok igen pazarul festettek, hullámzó mozgásuk, kontrasztos kék színük egyedivé mintázta ruhájukat.
Ahogy közeledtek felénk a kékes színt szürke, és fekete váltotta, az ég egyre morcosabb arcát mutatta.
A fejünk fölé érve aztán viharos szél támadt. Erőteljes villámok halk moraja zümmögött a viharos szélben, miközben félelmetes hullámok díszítették a baljós égboltot.
Eközben Salgótarjánban hasonló felhők uralták az eget, látványosabbnál-látványosabb percek követték egymást.
A zivatarok munkája az éjszakai órákban sem csitult, Laci barátomnak pár huncut kisülést is sikerült lencse végre kapni.
Sosem tudhatod, hogy mi vár rád a hegyekben. Az elmúlt két hónapban harmadjára jártunk a Gyömbér-csúcs tetején, de mindhárom alkalommal egészen más időjárás fogadott. A múlt szombaton igazi túlvilági élményeben volt részünk hiszen semmit sem láttunk a körülöttünk lévő világból, ami igazán misztikussá tette a hegymászást. Gyakorlatilag bárhol lehettünk volna – akár egy másik bolygón is – hiszen semmit sem láttunk, csak a természet erejével – széllel, köddel és hideggel dacolva – követtük a nem látott utunkat jelölő botokat, melyek elvezettek minket a csúcsra. Az ember ilyen helyzetekben talál leginkább önmagára, megtapasztalja az élet elfelejtett csodáit, és rájön, hogy hol van a helye a világban…
