Gyengécske hózáporok (2010.03.15.)

Hétfőn észak felől csökkent a felhőzet, és országszerte 5-10 órára kisütött a nap, csak északkeleten és délnyugaton voltak tartósabban felhős területek. Elszórtan zápor, hózápor is előfordult. Az erős északnyugati szél több helyen viharossá fokozódott. A hőmérséklet csúcsértéke 5 és 8 fok között alakult.

A délutáni órákban pár igen gyengécske hózápor tette tiszteletét térségünkben. Ezek a tömböcskék csak igen picinyke területre korlátozódtak, ettől függetlenül rövid ideig tartó, nagypelyhes hózápor is előfordult belőlük, persze csak kevés csapadékot hagytak maguk után.

És mégis, a napos időben igen látványos pillanatokat tud adni egy ilyen „semmicske” kis hózápor is, nem hiába várjuk őket nagy szeretettel, egy napsütötte hegyoldalon üldögélve.

Napsütés, hópelyhek, csodálatos..

Hózáporok (2010.03.07.)

Vasárnap eleinte erősen felhős volt az ég, néhol kisebb havazás is előfordult, majd csökkent a felhőzet, és a többször megnövekvő gomolyfelhőkből szórványosan hózáporok alakultak ki. A hőmérséklet csúcsértéke -1 és +4 fok között alakult.

Az Északi-középhegység térségében már a kora délutáni órákban gyenge hózáporok alakultak ki, de számottevő mennyiségű csapadékot nem hoztak térségünkbe.

A késő délutáni órákban pár erőteljesebb Cb is megjelent a távolban,

Távoli Cb

de valamikor 17 óra környékén a Cserhát felett is átvonult egy erőteljesebb cella, amely pár centiméternyi havat hagyott maga után.

Hófal érkezik a B vágányon…

Havazás után (2010.02.02.)

Az elmúlt napok havazásainak köszönhetően 30 cm-t meghaladó hómennyiség gyűlt össze térségünkben, csodálatos téli táj fogadott minket a Mátra alacsonyabban fekvő területein. A reggeli hőmérsékletek igen alacsonyra kúsztak, a hóval fedett Északi-középhegység völgyeiben -22, -24 fokot is mérni lehetett.

A Mátra nyugati oldalán, a Mátrakeresztes és Hasznos települések közötti szakaszon kirándultunk egyet, ott készítettük a lenti galériában látható csodaszép felvételeket.

Az időnként feltámadó gyenge szél hatására kisebb hólavinák indultak útjukra az erdő fáiról, ezekről láthattok pár felvételt a következő galériában.

Gyenge zivatarok (2009.09.12.)

Nyárias időjárás uralkodott tegnap hazánkban, a viszonylag meleg, 28-30 fokos levegőben többfelé alakultak ki helyi záporok illetve zivatarok. Ezek a csapadékgócok nem hoztak nagyobb mennyiségű csapadékot, a ma reggelig lehullott csapadék mennyisége csapadéknyom és 3 mm között volt, de Sellyéről 10 mm-t is jelentettek.

Mi éppen az épülőben lévő házunkban munkálkodtunk, itt lettünk figyelmesek a környékünkön magasba emelkedő tornyokra.

Rövid időn belül egyre több gomolyfelhő jelent meg a fejünk felett is, záporok indultak útjukra, néhányukat villámlás és dörgés is kísért.

A naplementét megelőzően már nem volt elég energia a levegőben, a záporok elhallgattak, haldokló gomolyok sodródtak a narancs színbe öltözött égbolt előtt.

Szivárványos vacsora (2009.09.06.)

Igen hangulatos pillanattal ajándékozott meg tegnap este a szent anyatermészet. Valamikor hét óra magasságában a jól megérdemelt ( legalább is én úgy gondolom..:) ) fincsi vacsoránkat fogyasztottuk éppen. A nyitott ablakunk irányából egy gyenge zápor esőcseppjeinek tompa kopogása hallatszott, igen hangulatos volt ez táplálék bevitel :). Rövid időn belül egy csodaszép, igen erőteljes szivárvány rajzolódott ki az égbolton, amely alatt még jól kivehető volt a csapadéksáv is. Egy második fénytörés is megfigyelhető volt a bal odalán, ő persze nem volt olyan erőteljes mint a nagytestvére.

Közelről jól kivehető volt, hogy milyen sok színátmenettel rendelkezett az égi jövevény.

Ezt követőn pár naplemente színeibe öltözött felhő is megjelent az égen, csodás estét varázsolt nekünk az időjárás…