Igen kis területre koncentrálódó, gyenge zivatartevékenységgel járó, de annál látványosabb gomolyfelhők díszítették az eget a múlt hét második felében. Ezek a redős, jéggel telített gomolyfelhők Pásztó térségében pakolták le terhüket, de a csapadékuk csak igen kicsi területet éríntett. Az egyik cella Pásztótól északra, a Cserhát környezetében ólálkodott,
miközben testvére a Mátra irányából kúszott a város központja felé, ahol cseresznye nagyságú jéggel takarta be az utcákat.
Nem egy szokványos október végi napot tudhatunk magunk mögött. Ebben a hónapban (főleg az utolsó napokban) már igen ritkaságszámba megy a zivatarok megjelenése, most azonban a szokatlanul enyhe (20 fok feletti) hőmérsékletnek is köszönhetően nyárias időjárás alakult ki az ország középső, és nyugati részében. A legmelegebb településeken 25 fok feletti, nyári napnak megfelelő maximumokat is mért az Országos Meteorológiai Szolgálat, ezek az értékek magasan az átlag felett tetőztek.
Már a kora délutáni órákban látni lehetett, hogy nem egy megszokott őszi nap jelei láthatók ez égbolton, izgatottan vártuk a folytatást.
A folyamatosan növekvő gomolyfelhőkből egyre több zivatar jelent meg a horizonton, ágyúlövéshez hasonló mély robbanások jelezték az aktív cellák jelenlétét.
Az egyik cella még peremfelhő építésére is időt szakított, nem semmi látvány volt ez ebben az időszakban.
A viszonylag lassan mozgó zivatarokat felhőszakadás és jég is kísérte, nyári pillanatokat meghazudtoló pillanatokat élhettünk át.
A naplementét megelőzően aztán újabb csodás képet festett fölénk a mellettünk elhaladó cella, apró aranysárga mammatus felhők jelentek meg a zivatar üllőjében.
Fenomenális érzés volt ez így október legvégén, hatalmas energiával töltött el minket a mai zivatarok és azok kísérőjelenségeinek látványa! Csak így tovább! Nagyon reméljük, hogy a tél is hamarosan tiszteletét teszi a hegyvidéki területeken, hó és hózáporok is tarkítják majd az ősz hátralévő napjait..
A 2007-es év igen szélsőséges, konvektív eseményekben rendkívül gazdag év volt. Igen sok, a heves kategóriát elérő zivatar és az azokból összeállt rendszer tarkította a legforróbb hónapokat, nem gondoltuk volna, hogy az idei nyár is sok meglepetést tartogat majd számunkra.
A keleti országrészre heves események kialakulását támogatták a meteorológiai modellfutások. Szinte minden paraméter a szupercellák kialakulását jelezte, éreztük, hogy nagy dolgok történhetnek ezen a napon.
A délutáni órákban egyre több zivatar jelent meg az aktuális radarképen melyek közül az egyik viszonylag közel, az északi határ közelében érkezett térségünkbe. Úgy döntöttünk, hogy ezt a jövevényt vesszük célba ezért Ludányhalászi irányába indultunk. Szécsényt elhagyva csodaszép látvány tárult elénk, egy bámulatos szupercella mezociklonja okozott felejthetetlen pillanatot csapatunknak. Ekkor még viszonylag távol volt tőlünk a kicsike, de már így is bámulatosan festett.
A cella brutális örvénylő mozgást produkált. Egyik pillanatról a másikra egy látványos farokfelhőt indított útjára, klasszikus jegyeket hordozva hasított át előttünk.
Eszméletlen jó helyen voltunk, szinte az orrunk előtt haladt át a szupercella feláramlása. Az Ipoly völgyébe érve új erőre kapott, egyre lejjebb kúszott a forgó felhőalap.
A Ludányhalászi és Nógrádszakál közötti út völgye felé érve érte el a legszebb, búgócsigához hasonlító formáját az őrülten tekergő mezociklon. Ekkor az erőteljes szívóerő által életre keltett pára szinte a föld felszínéről kebelezte be a meleg levegőt, bámulatosan festett.
A cella hatalmas sebeséggel robogott tovább kelet felé, mi pedig a nyomába szegődtünk. Litke települését elhagyva Ipolytarnóc irányába folytattuk utunkat, de az egyik pillanatban hatalmas koppanás rázott fel minket az extázis állapotából. Fékezés, megállás, járó motor és teljes csend.. Az ablakot letekertük és akkor vettük észre, hogy hatalmas jégdarabok hevernek mindenfelé.
Minden egyezkedés nélkül rükvercbe kapcsoltunk, és nagy sebességgel hátrafelé indultunk. Szerencsére egy teljesen egyenes szakaszon voltunk, így sikerült pár száz méterrel hátrébb kerülni, több jégdarab szerencsére nem landolt rajtunk…megnyugodtunk.
Pár perc elteltével folytattuk utunkat, és nagy megdöbbenésünkre brutális méretű jégdarabokat találtunk mindenfelé. Némelyik mérete közel 5 centiméter volt, mintha a tornádó folyosó közepébe csöppentünk volna.
Litkére érve a döbbenet tovább fokozódott. A hatalmas méretű jegek kegyetlen pusztítást végeztek mindenfelé, tetőcserepek törtek darabokra, horpadt karosszériájú autók álltak az út szélén. A növényzet néhol teljesen legyalulva, szőnyegként terült el a földön, némelyik kisebb fán alig maradt pár levél.
Ám ezzel még nem ért véget a napunk, Salgótarján felé vettük utunkat ahol egy újabb fenevadat sikerült lencsevégre kapnunk. Erre a zivatarra már csak igen kevés időnk volt, az utolsó pillanatban sikerült egy-két felvételt készíteni róla. Érkezését látványos peremfelhő előzte meg, a feláramlásban brutális erők dolgozhattak, első pillantásra egy tornádóhoz hasonlító képződményt is láthattunk. Eszméletlen mennyiségű lecsapóvillám és viharos kifutószél jelezte a zivatar erejét.
A cella amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a hegyek mögött. Eszméletlen időszak volt ez, bármerre néztünk félelmetes felhők, szűnni nem akaró dürgések jelezték, hogy nincs még vége a napnak. Dél felé indultunk de nem kellett sokat autózni ahhoz, hogy egy újabb látványos cellával találkozzunk.
Az autóból kipattunk és élveztük a következő szupercella lélegzetelállító látványát, miközben a forgó feláramlás érdekes, vízszintes irányú tubát indított útjára. Az erőteljes rotálás szemmel is jó kivehető volt, egyik bámulatból a másikba estünk.
A cella egyre több csapadékot indított útjára melyet eszméletlen masszív, állandóan változó felhőalap követett, olykor erőteljesebb forgó mozgást is produkálva.
Tovább folytattuk utunkat dél felé miközben a zivatarok egyre szolidabb arcukat mutatták. A térségben kialakult szupercellák porszívó módjára szürcsölték fel a párás meleg levegőt, a hatalmasra nőtt üllők nem engedtek több napfényt a talajra, idejük lassan a végéhez közeledett. A naplementét megelőzően aztán változott a helyzet, az heves zivatarok keltette izgalmakat kellemesebb pillanatok követték.
A sötétben még meg-meg villant egy-két rövid életű Cb a Mátra irányából, méltó befejezése volt ennek az őrült napnak.
Hogy mi történt velünk a mai napon? Egyszerűen nem tudjuk szavakba önteni…Ilyen rövid idő alatt ennyi brutális dolgot látni, hát több mint elképesztő! Hogy lehet-e ezt még valaha überelni nem tudjuk, de lehet nem is kell, hogy megtörténjen.
Ezek a zivatarok egy egészen új világ érkezését jeleznék? Milyen változásokat idéz majd elő az erőteljesen változó klímánk? Erre most még biztosan nincs meg a válasz, minden esetre intő jelként kell kezelni a hirtelen bekövetkező változásokat…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.