2022.05.20 USA, Kansas
Címke: storm
Ártatlan gomolyfelhőből, intenzív zivatar
Tegnap este este úgy döntöttünk (mivel a délutáni zivatarok elmaradtak térségünkben) hogy naplementézni megyünk egyik kedvenc dombunk tetejére, a Somlyóra. Természetesen fényképező masina nélkül nem indulunk el egy ilyen helyre, így hát készítettünk pár képet a tőlünk nyugatra lévő gyenge záporról, ahogy épp a naplementében készül kipréselni magából az utolsó esőcseppeket.
A nap egyre alacsonyabbra bukott, és a parázs színeiben izzó korong szépen lassan a horizont mögé kúszott, sötétedni kezdett. A nap korongja felett ekkor is megfigyelhető volt a gyenge záporhoz tartozó fekete felhőalap egy darabja, de nem igazán vettük komolyan ennek üzenetét.
Szépen lassan feltápászkodtunk a tavaszi illatokat árasztó, üde zöld szőnyegről, és az autónk irányába indultunk. Kb. 20 perc múlva értünk le, ekkor már egy picikét erőteljesebb tornyokat is növesztett a zápor, de továbbra sem vettük komolyan próbálkozását, fotóra sem méltattuk.
Salgótarján irányába vettük utunkat, nem siettünk, régi történetekről sztorizgattunk. Valahol Bátonyterenye mellett járhattunk, amikor egy erőteljes villanás fénye hozott nappali világosságot a tájra. Zsivány mosoly ült ki arcunkra, bár ekkor még úgy gondoltuk, pár kisülésen kívül nem igen hoz többet a következő pár perc. Egy közeli domb tetejére autóztunk, amely nem volt már ismeretlen számunkra, hiszen életem első villámfotóját itt készítettem el, kellemes emlékek kötnek ehhez a helyhez.
A masinát állványra dobtuk, és rövid időn belül el is csíptük az idei év első villámlását, felemelő érzés volt, mint mindig.. 🙂 A fotón már jól látható a zivatar frissen született üllője, parádés percek következtek.
Ezt követően még sikerült egye villámot elcsípni belőle, majd csend lett, az aktivitás alább hagyott. Már indulni készültünk, amikor vakító fények jelezték, nincs még vége a műsornak!
A zivatar egyre nagyobbra duzzadt, frappánsan festett a radarképen.
A cella szépen lassan terjeszkedett északkeleti irányba, az előttünk fekvő domb mögé kúszott. Kb. egy óra telt el az első és utolsó villámfotónk között, a legjobb pillanatokat a következő galériába láthatjátok.
Salgótarjánba érve erős zápor fogadott, a magasabb területekről szinte hömpölygött lefelé a víz. Kiadós csapadék hullott a térségben, szinte hallottuk a talajban ébredező gombák elégedett sóhajtozását. 🙂
Igen tanulságos nap volt a tegnapi, hiszen saját szemünkkel láthattuk, hogy egy ártatlan tűnő, naplementében gyengélkedő gomolyfelhő is tud meglepetést okozni. Köszönjük !
Tubával kísért, örvénylő zivatar Gyöngyös térségében (2022.04.22.)
Egy viharvadász számára igen szívmelengető modellfutások mutatkoztak vasárnapra. Azt terveztük, hogy már a délelőtti órákban Gyöngyös határába autózunk, és itt várjuk meg ki a „nagy pillanatot”, a konvekció berobbanását. A terv tényleg fantasztikus volt, de nem tartottuk magunkat az elképzelésünkhöz. A számtalan otthoni teendő csak egy fél órára terelte el figyelmünket az aktuális radarképről, későn vettük észre az Egertől délre örvénylő szupercellát.
Hatalmas kapkodások közepette pattantunk az autóba, de hiába. A nagy sebességgel száguldó szörnyeteg árnyékába sem tudtunk kerülni, le kellett mondanunk az üldözéséről. A Eger közelében áthaladó cella, rengeteg nyomot hagyott maga után. Kidőlt fák, ledöntött közúti jelzőtáblák, megtépázott növényzet, patakokban hömpölygő esővíz jelezte, hogy igen heves zivatar halad nem messze tőlünk.
Ónod településére érve, megdöbbentő látvány fogadott. Sok-sok ember ált az utcákon, hirtelen nem is értettük miért. Rövid időn belül észrevettük, hogy több ház tetejéről hiányzik a cserép, az átrobogó szupercella hatalmas károkat hagyott maga után.
A Borsod Online videója
A települést elhagyva aztán feladtuk az üldözést, ekkor pillantottuk meg a Budapest felől érkező zivatar radarképét. Úgy gondoltuk, nem időzünk a szupercella által hátrahagyott károk fotózásával, inkább megpróbálunk egy találkát kicsikarni a Gyöngyös irányába haladó cellával.
Izgatottunk haladtunk a régi 3-as autóúton miközben abban reménykedtünk, hogy sikerül életbe maradnia az új jövevénynek. Nagy szerencsénkre így történt…
Kapkodnunk nem kellett, volt annyi időnk, hogy egy nyugati irányba jó kilátással bíró helyet keressünk. Egy búzatábla szélén vertünk tábort, ekkor készült az első fotó barátunkról.
Nagyon jó helyen voltunk, sem túl közel, sem túl messze, ezért nem terveztük, hogy helyet változtassunk. A time-lapse anyagért felelős masinát is állványra dobtuk, izgatottan vártuk a folytatást. A következő percekben szinte folyamatosan változott a cella képe, számtalan fotót készítettünk róla. A jelentősebb arculatváltásra, a zivatarunk erősödésére közel fél órát vártunk. Ekkor a cella peremfelhőt épített maga körül, egyre pofásabban festett.
Már szabad szemmel is jól látható volt a hátoldali feláramlásban kialakuló örvénylés, látványos percek következtek. Volt pillanat, amikor a forgó mozgás egy nagyra tekert vattacukorhoz hasonló felhőt kreált.
Az ezt követő percekben, szebbnél szebb pillanatok követték egymást. Sok-sok fotót készítettünk, a legszebbeket a bejegyzés végi galériába tekinthetitek majd meg.
A soron következő, igen látványos pillanatban a hátoldali feláramlás jobb oldalán egy tuba jelent meg, amely közel egy percig kígyózott a cella árnyékában.
Már tényleg csak egy utolsó fotó, melyet nem a galériába akarunk megmutatni nektek. 🙂 A következő felvételen már mellettünk halad el a cella, amely éppen a Mátra vonulatai felett látható, de már gyengélkedő fázisban. Ennek ellenére csodálatosan festett, a nyugaton alábukó napkorong hatására változatos színekben pompázott felhőzete.
Bár a szupercellát nem sikerült fülön csípnünk, egyáltalán nem lehet okunk panaszra. Ez a cella a maga nemében egyedi volt, igen színes palettát vonultatott fel előttünk.
Végezetül szokásos válogatásunk a nap legjobb felvételeiből, jó böngészést kívánunk!
2021 legjobb pillanatai – Time-lapse – 4K
Kedves Olvasóink!
A mögöttünk álló év történéseit bemutató time-lapse videónk elkészült, 15 órától a youtube csatornánkon megtekinthető lesz. A videó első harmadában a legszebb pillanatokat idézzük fel, majd az ezt követő periódusban hózáporok járják örvénylő táncukat. Az utolsó részben a záporok illetve zivatarok sokszínűségét mutatjuk meg nektek, reméljük találtok benne pár látványos pillanatot. Jó mozizást kívánunk, tartsatok velünk 2022-ben is!
Kisebb peremfelhőt építő zivatar a Mátra felett (2010.07.31.)
A zivataros július továbbra is kitart, a múlt szombaton egy kisebb peremfelhőt dagasztó zivatar hallatta hangját a Mátra ormai felett. Ez a cella szintén házhoz jött, így nem igazán kellett a zivatar nyomába szegődnünk.
Eközben az északi irányban is kiépült egy újabb zivatar, körbe zártak minket az életet adó esőbombák.