Egy viszonylag hűvös éjszakát követően, elérkezett a szombat reggel. A mai napra azt terveztük, hogy a Zöld-tavi menedékházhoz kirándulunk egyet ami a tegnapi útvonaltól keletebbre esik, nagyjából oda, ahol a tegnapi zivatar több órán keresztül tartózkodott. (esküszöm, hogy nem volt szándékos a választás 🙂 )

A menedékház felé megtett utunk során csodaszép időjárás uralkodott. A szikrázó napsütést csak időnként zavarták meg a hegycsúcsok felett emelkedő gomolyfelhők, a levegő viszont nagyon párás volt. A tegnapi zivatarok által lepakolt csapadék ebben a térségben ért földet, kíváncsian vártam milyen nyomát látjuk majd a kiadós záporoknak.

Az első ami dolog ami feltűnt, hogy a túraútvonal mellett folyó patakban nagyobb intenzitással áramlik a víz, mint ahogy az ebben az időszakban megszokott. Nem volt zavaros, de nem is volt olyan kristálytiszta, mint az lenni szokott.

Ahogy közeledtünk célunk felé az út, és a táj is egyre vizesebb lett. Ezen a szakaszon már egyértelmű volt, hogy a tegnapi zivatarok ezt a területet is érintették, egyre inkább patakká változott a köves útvonalunk.

A menedékházhoz érve furcsa látvány tárult elém. Többször is jártam már itt az elmúlt évek során, de ilyen zavarosnak még nem láttam ezt a tavat. A tegnapi zivatar újabb nyoma volt látható a környéken, igen furcsa volt az opálos víztömeg.

A tó partjára igyekeztünk ahol egy nagy pihenést, és hamizást terveztünk. A víz közelébe érve erőteljes szennyvíz szag csapott meg, nem igazán illett bele ebbe a festői környezetbe. Gondolom, hogy a nagy eső valamilyen módon kimosta a menedékházhoz tartozó szennyvízgyűjtő tartalmát, és annak végterméke terjengett a levegőben…

A tó partján sétálgatva aztán egy újabb érdekességre lettem figyelmes. A nagyobb fű, és áfonya bokrok árnyékában fehér színű dolgok virítottak. Ahogy a zöld növényeket elhúztam, akkor láttam csak, hogy jégeső maradványaira leltem. A tegnapi zivatarból lehullott jégszemek nagyon jól konzerválódtak, még 24 óra elteltével is itt hevertek a földön annak ellenére, hogy pólóban lubickoltunk a szikrázó napsütésben.

Megebédeltünk, vissza felé indultunk. Valahol fél úton járhattunk, amikor egyre erőteljesebb morgások jelezték, zivatarok alakultak ki mellettünk. Pár perc elteltével hatalmas felhőszakadás kezdődött, felemelő érzés volt ennyi száraz hónap után esőcseppeket érezni a bőrömön. A csapatunk tagjai esőkabátot húztak, én nem tartottam velük. Szerettem volna bőrig ázni, szinte éreztem az esőből testembe áramló pozitív energiákat, nehéz szavakba önteni milyen felemelő érzés volt a fél órán át szakadó esőben lubickolni. 🙂 Amikor elállt, a nap szinte azonnal kipucsított, a meleg napsugarak perceken belül megszárították ruhámat. Egy csoda volt ez az egész, nagyon hiányzott már…

A délután további részében, szinte futószalagon érkeztek térségünkbe a zivatarok. Az első látványosabb préda a Tátra csipkéi felett haladt tova. Mi a jól megérdemelt vacsoránkat fogyasztottuk éppen, csodás kilátásban volt részünk a jóízű nyamnyogások közepette.

Ezt követően már alig-alig volt szünet a csapadékban, újabb záporok és zivatarok áztatták a kempinget.

Az esőcseppek duruzsoló koncertjét egész éjszaka élvezhettük, de a reggel már csodálatos napsütéssel indult . A hegycsúcsokat eltakarták az alacsonyan keletkező gomolyfelhők, madarak harsány éneke hallatszott az erdőből.

Újabb csodás élményekkel gazdagodva indultunk haza, sosem felejtem el ezt a hétvégét…