Egy igen látványos, házhoz érkező zivatar okozott kellemes perceket tegnap. A felettünk megerősödő cella feláramlása olykor egy földönkívüli űrhajóra emlékeztetett, pazar látványt nyújtott.
Jellegét, viselkedését tekintve egy LP szupercellához hasonlított, amit a feláramlás forgó mozgása is valószínűsített.
Elvonultát követően mammatus felhők díszítették az eget.
Még csak június elején járunk, de az eddig lehullott csapadék mennyiségét elnézve akár rekorder is lehet az idei év. Május hónapban tizennyolc alkalommal készítettünk fotót zivatarokról, és nem volt időnk minden eseményt lencse végre kapni. Május utolsó napján piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az észak- és közép-magyarországi régióra. Május 31. délutántól június 01. estig 50-70, helyenként 80-90mm csapadék várható.
2010. május 31-én az esti óráktól 2010. június 1. késő esti órákig tartó intenzív esőzés hatására a Hasznosi víztározó szintje rohamosan emelkedett. Az időjárás-előrejelzések és az elhangzott szakértői vélemény alapján a tározó szintje rövid időn belül elérheti a 17m-es szintet, ami még teljesen ép gáttest mellett is III. fokú árvízvédelmi készültséget ír elő az üzemeltető, ÉRV számára, károsodott gát esetén pedig a következmények megjósolhatatlanok.
A tározó gátja egyébként már a mögöttünk álló, szélsőségesen csapadékos időjárás hatására meggyengült, több ponton is suvadások jelentkeztek.
Az események hatására 2010. június 01. 21:00 órától az árvízvédekezéssel összefüggően a veszélyhelyzetet kihirdette Pásztó és Hasznos területére.
Jelenleg tehát ez a helyzet, a rossz állapotban lévő gát azonban még tartja magát.
De nem csak a tározóban gyűlt fel hatalmas mennyiségű víz, a térségben lévő folyók és patakok is kiléptek medrükből. Egy rövidke körútra indultunk térségünkben, hihetetlen volt látni, hogy milyen sok terület került víz alá az áradásoknak köszönhetően.
A következő fotó Szarvasgede településén készült:
Szurdokpüspöki térsége is víz alá került, a Zagyva folyó több ponton is kilépett medréből.
Miközben a víz egyre több területet vett birtokba, a térségben még mindig záporok, zivatarok hoztak újabb csapadékot.
A következő képeket Laci barátom készítette Salgótarán környékén, erőteljes kontraszt, és szépséges szivárvány festette csodálatossá a késő délutáni tájat.
Tegnap délután újabb zivatarok áztatták az országot. A május utolsó napján is rengeteg eső hullott többfelé, Sátoraljaújhelyről és Záhonyból 43 mm-t jelentettek.
A hegyvidéki területek sem maradtak szárazon, térségünkben is újabb zivatarok törtek a magasba. A levegő magas páratartalma, és a hirtelen felmelegedő levegő a légkör hirtelen berobbanásához vezetett, a korom sötét felhőalapokból látványos esőfüggöny indult útjára.
Bármerre néztünk, szinte minden irányba zivatarok tomboltak, tevékenységüket erőteljes villámtevékenység és apró szemű jég kísérte.
Az egyik zivatar szupercellákra jellemző farokfelhő szerű képződményt is növesztett a feláramlásban.
Az erőteljes csapadékhullás hatására peremfelhő is alakult a cellák körül.
Az újabb hatalmas mennyiségű eső hatására örvénylő pára takarta maga mögé a Mátra vonulatait.
A légkör továbbra sem pihen, mint egy forrásban lévő üst, olyan aktívan ontja magából a változatosabbnál változatosabb zivatarokat.
Tegnap éjszaka sem a tücskök ciripelésétől volt hangos a természet, látványos villámokat eregető zivatarok ólálkodtak az Északi-középhegység térségében. Miközben én Pásztó városában csíptem el pár vakító fényfüzért,
Laci barátom a Salgótarján közelében settenkedő cella fényjátékából örökített meg pár csodás pillanatot.
A zivataros időjárás tovább folytatódik. Újabb látványos felhőket építő gépezetek érkeztek térségünkbe, az erősebb cellák peremfelhőt is produkáltak. A nedves talajnak és levegőnek köszönhetően igen alacsony felhőalapokat figyelhettünk meg ismét, heves zivatarokra emlékeztető formák rajzolódtak ki mindenfelé.
A tegnapi naphoz hasonlóan két helyről, Salgótarján és Pásztó térségéből készítettünk újra képeket. Az első válogatásban a Pásztóra érkező peremfelhőt is növesztő zivatart láthatjátok.
A második galéria a Salgótarján térségében ólálkodó, furmányos felhőformákat kreáló zivatarokat tartalmaz, melyeknek feláramlásában csodás, heves zivatarra emlékeztető alapok épültek ki.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.