Kedves Olvasóink!
Elkészült a 2023-ban rögzített time-lapse anyagokból összerakott kisfilmünk, melyel Minden Kedves Olvasónknak Kívánunk Természeti Csodákban Gazdag, Nagyon Boldog Új Évet! Tartsatok velünk 2024-ben is!
Norbi, Laci, Vince
Kedves Olvasóink!
Elkészült a 2023-ban rögzített time-lapse anyagokból összerakott kisfilmünk, melyel Minden Kedves Olvasónknak Kívánunk Természeti Csodákban Gazdag, Nagyon Boldog Új Évet! Tartsatok velünk 2024-ben is!
Norbi, Laci, Vince
Lassan cammogó, nagy mennyiségű esőt produkáló zivatarok alakultak ki újra az országban. Ezalól az Északi-középhegység térsége sem volt kivétel, a Cserhát északi részén kipattanó cellák ezúttal lakóhelyemet, Pásztó városát vették célba.
Az első zivatar tőlünk északra vonult el a Mátra irányába melyet minimális villámtevékenység kísért.
A Pásztó városát ostromló, felhőszakadást is okozó zivatart a Cserhát keleti oldaláról kísértük figyelemmel. Az öreges tempóban araszoló cella látványos esőfüggönyt indított útjára, melyet olykor-olykor egy alacsony ívben megjelenő szivárvány is díszített.
A zivatar szinte helyben állva pakolta le csapadékát, a Pásztó északi részén üzemelő meteorológiai állomásunk adatai alapján, a legnagyobb intenzitás elérte a 47.4mm/h-t.
Miközben a város felett tartózkodó zivatar egyre inkább veszített erejéből, tőlünk északra egy újabb cella alakult, melyből szintén erőteljes csapadékhullás kezdődött.
A time-lapse fotókat készítő masina egy lecsapó villámot is elcsípett az érkező cellából. Ez a villám a csapadékos zóna előtt, viszonylag hozzánk közel sült ki, ezért gyorsan összepakoltunk, és az autó fedezékébe vonultunk. A cellában egyébként viszonylag gyenge volt a villámtevékenység, ezért igencsak váratlanul ért a nem túl messze felvillanó fényfüzér, nem számítottunk erre.
Mikor hazaértünk, egy szivárvány darabka díszítette az északi horizontot,
de a naplemente is igen látványos égképpel szolgált.
Nem gondoltuk volna, hogy már március elején ilyen csodálatos élményben lesz részünk, mint amilyen tegnap történt. Egy családi program okán Balassagyarmatra kellet utaznunk amely eszméletlen jól sült el, hiszen az összeáramlás mentén kialakuló zivatarok egyik szépséges példányával sikerült találkoznunk Drégelypalánk közelében. Sajnos nagyon érezni lehetett rajtunk, hogy az idei év első komolyabb vadászatán vagyunk (több kiegészítőt hagytunk otthon, rengeteget szerencsétlenkedtünk a helyszínek megválasztásával stb.), mégis nagyon élveztük az egészet még akkor is, ha pont előttünk adta meg magát az érkező zivatarrendszer.
De menjünk csak szépen sorjában, mert egy-két látványosabb fotót azért sikerült elcsípnünk a szerencsétlenkedésünk ellenére.
Az első képet Szécsény közelében készítettük egy gyengécske záporról, amely egy halovány kis szivárványt is villantott maga mellett.
A balassagyarmati dolgunk végeztével, gyors kerékforgással a seggünk alatt Drégelypalánk felé vettük az irányt.
Egy füves terület mellet (nem tudom pontosan hol lehettünk éppen) megálltunk egy rövid időre, mivel érdekes, aprócska mezociklonra emlékeztető felhőforma kandikált ki viszonylag homogénnek tűnő felhőzet alól.
Eközben a távoli hegyek mögött igen aktív villámtevékenységet láttunk, ezért úgy döntöttünk, hogy közelebb autózunk a rendszerhez. A nap már amúgy is alig pislákoló fénye egyre kevésbé érvényesült, nem igazán bíztunk a szerencsés folytatásban.
Drégelypalánkot elhagyva aztán extázis közeli állapotba kerültünk, mivel az előttünk lévő hegyek felett egy peremfelhő látványos körvonalait pillantottuk meg.
Sajnos a csapadék szinte folyamatosan hullott a rendszert megelőző üllőből, de pár fotót (sőt még time-lapse anyagot is) még sikerült készítenünk az érkezése előtt.
A rendszert látványos villámfények díszítették, de a legtöbb rejtve maradt a csapadéksávban, így villámfotót nem tudtunk itt elcsípni. Egy panorámát viszont sikerült a fent látott képekből összetákolni, nagyon jól látható rajta a cella felépítése.
Kb. 10 percig tátottuk a szánkat a felénk robogó cella előszobájában, de az egyre erősödő csapadék indulásra kényszerített. Visszafelé, Balassagyarmat felé vettük az irányt, de a csapadék intenzitása nem akart alább hagyni. Már valahol Dejtár közelében jártunk, ahol egy földútra kanyarodva bámulatos látvány tárult elénk. A cella egy igazi fenevad képébe öltözött, bár a villámok már jóval kevesebb számban mutatkoztak benne. Eszméletlen színkavalkád jellemezte az UFO alakzatot, a jobb és bal oldala között lényeges eltérést láthattunk. A „csészealj” bal oldala csodaszép zöld, a heves zivatarokra jellemző színekben pompázott,
míg a jobb oldalán a háttérben lemenő nap narancsos színei is helyet kaptak.
A kettő közötti részről is készült fotó, azt egy erőteljes kisülés fénye tett változatossá, bár a kis zsivány nem mutatta meg magát nekünk.
Bár ez a három kép teljesen más fényviszonyok közepette készült (a kisülés miatt is), mégis úgy gondolom, hogy egy panoráma fotóba érdemes őket összerakni. Az eltérő színeknek köszönhetően végeredmény így kicsit furcsa lett, de a felhőzet miatt azért megéri így is látni a pillanatot.
Sok kép készítésére itt sem volt már idő, de egyet, az utolsó villámok közül azért sikerült elcsípnünk.
Az indulásunkat megelőzően egy utolsó felvételt készítettünk a márciusi csodáról, de ekkora már szinte teljesen megszűnt a villámok tánca, a rendszer percről-percre egyre gyengébb lett.
Úgy gondolom semmi okunk sem lehet a panaszra, március első felében ilyen szépséget nem mindig lát az ember…
Sokat gondolkodtam azon, hogy a tavalyi évben összeszedett kevéske anyagból érdemes-e egy összefoglaló videót készíteni. Nem elég, hogy egy szélsőségesen száraz időjárás kísérte végig a múlt évet, és a térségünket az átlagtól is kevesebb heves zivatar érte el, de a megemelkedett üzemanyagárak miatt is többször maradtunk a seggünkön, döntenünk kellett megéri-e a hobbit előtérbe helyezni a mindennapi kiadásokkal szemben. Természetesen számunkra nem a hobbi, hanem a család az első, így sok olyan heves eseményekkel kísért napról kellett lemondanunk, amely tőlünk jóval távolabbi régióban történt.
Ettől függetlenül sikerült pár time-lapse anyagot összehozni így arra a megállapodásra jutottam, hogy mégis elkészítem a kisfilmet. A zenének, és a pár másodpercbe tömörített videóknak köszönhetően egész pörgős valami lett a végeredmény, fogadjátok sok szeretettel. Tartsatok velünk 2023-ban is, csak remélni merjük, hogy a „nem látható háttérhatalom, vagy a disznófejű nagyurak” nem rukkolnak elő valami új ötlettel, és nem lehetetlenítik el még jobban a mindennapi életünket…
Sikeres, egészségben és kirándulásokban gazdag, de televízió és média mentes folytatást kívánok nektek! Nézzetek fel minél többet az égre, érezzétek a tavaszi szél simogatását, hallgassátok a madarak csilingelő énekét, menjetek ki minél többet a természetbe. Ha egy frissítő zápor kopogására lesztek figyelmesek, vegyétek le a cipőt, zoknit, de minél több ruhát, váljatok eggyé az esővel, érezzétek a benne érkező energiát. Egy reggeli, mezítlábas séta a harmatos fűben szintén pozitív rezgésekkel táplálja a testet, szellemet. Csak akkor tudsz felszabadulni, akkor tudsz megszabadulni a depressziótól, stressztől, ha visszatérsz oda ami a valódi otthonod, az anyatermészet. Nincs ember, aki ne érezné jó magát egy erdőben, egy virágos réten, egy lassan csordogáló patak partján. Ébredj, irány a természet, változtass és térj végre haza, mert az otthonodnak is hatalmas szüksége van most rád…
Lőrincz Norbert
Valamikor hajnali két óra környékén halk morajlásra ébredtem. Az ablak felé fordultam, mert nem igazán tudtam mi történik körülöttem. Már-már visszatértem a hirtelen megszakadt álmom következő fejezetéhez, amikor vakító fény adta tudtomra, zivatar van a közelben. Szédült, kábult állapotban az este ledobott ruháimat kerestem a sötétben, miközben újabb vakító fény világította be a sötét szobát. Hatalmas kapkodások közepette a kijárati ajtó közelébe vonszoltam magam, majd a fotó masina, és az állvány felkutatása vette kezdetét, nem volt egyszerű procedúra..
Mire a házunktól kb. kettőszáz méterre fekvő dombocska tetejére értem, az agyam már legalább harminc százalékon dolgozott, kezdtem felfogni mi is történik valójában. 🙂 Ami kicsit nyugtalanító volt, hogy a mögöttem álló öt percben egyetlen kisülés sem kábított el fényével, csak a szél egyre erősödő hangja jelezte, hogy valami ólálkodik a közelben. Az állványt szolid káromkodások közepette lábaira erőltettem, a fényképet megörökítő kézi készüléket sosem látott szerencsétlenkedés kíséretében rögzítettem a háromlábú tetejére. A masinát végre bekapcsoltam, vakító fénye kínai ábrázatot kölcsönzött az ágyban összegyűrődött, ráncoktól töredezett arcomnak. Dél felé céloztam, és izgatottan vártam a történéseket. Az egyik pillanatban vakító fény világított be mindent, egy viszonylag közeli lecsapó villám csiklandozta meg Mátra oldalát. Ennek fénye annyira erős volt, hogy a fényképezőgép rossz beállítása miatt igencsak kiégette a képet, nem sokat láttam a szokásos cikkcakkokból.
Egy picikét szűkítettem az aktuális rekesznyíláson, és vártam. Pár perc elteltével egy újabb villanás vakított el, az előző lecsapótól jobbra egy hasonszőrű példány mutatta meg kicsiny kis darabját.
Ezt követően aztán hirtelen csend lett, perceken keresztül semmi sem történt. Se fény, se csapadék, semmi. A kezdeti izgalmak is kialvó fénybe kerültek szívemben, a félbeszakított álom homályos képei jutottak eszembe. Kb. tíz percre volt szükség ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a másik énem akarata, célba vettem az otthon melegében rám váró puha takaró menedékét. Alig tettem be a lábam az ajtón, újabb villámfény érkezett a Mátra felől, de hangja már jóval messzebbről hallatszott. Az ablakunk alatt lévő kanapéra ültem, egy ideig még figyeltem az egyre messzebb lévő, de egyre aktívabb zivatar játékát. Ekkor egy kérdés fogalmazódott meg bennem…nem kellene egy picikét közelebb férkőzni a villámokhoz, és autóba ülni? Rövid, de velős választ küldött frissen boot-olt agyam…NEM! 🙂 Határozott lendülettel az ágy mélyére süllyedtem, hagytam az egészet a francba, hajnali kalandom ezzel véget is ért… 🙂
Norbi